A sárkány és én

Azért ragadtam ismét billentyűzetet, mert éppen képeket keresgéltem a decemberben elindított Kárpát-medence Magyar Motorosai Facebook oldalamhoz. Régóta foglalkozom – nem profi, de némi hozzáértést tanúsító szinten – weboldalak készítésével, gondozásával. Midig törekszem arra, hogy saját fotókat, grafikákat használjak egy-egy bejegyzéshez, megosztáshoz. Ha végképp nem boldogulok kút főből vagy a téma megkívánja, csak akkor használok „lopott” fotókat. De még olyankor is megnézem, hogy milyen szerzői jog alá tartozik a felhasználni kívánt felvétel. A forrást pedig igyekszem feltüntetni, ha nem saját alkotásról van szó.

Így volt ez most is, amikor a bejegyzéshez kerestem képes anyagot. Nézegettem a fotókat és szinte mindegyikről kapásból tudom, hol készült, felelevenedik a kép készítésének ideje, az időjárás. Ha csapatban voltam, a résztvevők, ha egyedül vagy feleségemmel kettesben, akkor a meghitt hangulat ismét elérzékenyíti a szívem.

Aki motorozik, az tudja, milyen érzés az, mikor visszatekintünk egy-egy szezonra, régi emlékekre. Persze akinek más hobbija van, ő is valószínűleg ugyanígy érez, de mi motorosok megmaradunk a magunk kis világában, magunk számára teremtett élmények mellett.

Szóval ahogy nézegettem a képeket, előtörtek az emlékek. Évekig nem motoroztam olyan intenzitással, mint azóta, hogy a Sárkánnyal egymásra találtunk. 2012-ben lettünk társak és azóta is elválaszthatatlanul rójuk az utakat. Az első néhány kilométeres közös utazásunk valahol a tudat alatt történet meg. Elmondhatatlan az az eufória, ami elöntötte a lelkemet az első út során. Nem nagyon tudtam magamról, mert el voltam foglalva azzal, hogy egyáltalán az úton maradjak és ne haljak meg mindjárt az első úton Mosonmagyaróvárról, Paksra menet.

Aztán elmúlt a kezdeti drukk és elkezdődött egy új élet. Jobban mondva nem is elkezdődött, hanem folytatódott az, ami korábban megszakadt. Hosszú idő telt el, míg a 125-ös MZ-m (nyúl) nyergéből a Sárkány nyergébe ültem. De a motoros lélek mindig bennem volt, csak nyugovóra tért fontosabb dolgok, elsősorban a család és gyerekek miatt. (Egyetlen percét sem bánom!)

2012-ben kinyílt a világ, folytatódott a mai napig tartó szerelem. Rátaláltam olyan helyekre itthon és külföldön egyaránt, amik motor nélkül ismeretlenek maradtak volna számomra. Boldog vagyok, hogy eljutottam Erdélybe, Felvidékre,  Lengyelországba, Kárpátaljára, Szerbiába, Délvidékre, Horvátországba és itthon is számtalan helyet bejártam. Találkoztam emberekkel, akiket előtte sosem láttam, s kis idő elteltével barátként örültünk egymás viszontlátásának. Azóta sem csillapodott a vágy, bejárni ismeretlen helyeket, megismerni magyar embereket, lehetőségeimhez képest segíteni, támogatni őket. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Remélem sokáig tart még és további értékes társakkal találkozhatom még.

Most, 2020 elején a képeket nézegetve a motoros szezon kezdete előtt kicsit számot vetettem. 8 éve vagyunk együtt, megtettünk együtt közel kilencvenezer kilométert. Minden kilométer megérte! A fotókon ott az életem egy része. A motoros része. Boldog és elégedett vagyok. Kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja ezt az érzést.

Nos, lezárásként csak annyit, gyertek, támogassátok a Kárpát-medence Magyar Motorosai oldalt és osszátok meg gondolataitokat másokkal.

— Lesbat —