Az őszinteség mindennél többet ér

Motoros lélekdec 5, 2023

Nem terveztem az előző megszólalásomat követően ilyen rövid idő elteltével újra elétek tárni gondolataimat. Valami mégis arra késztet, hogy kicsit beszélgessek elképzelt olvasótáborommal. Ígérem, nem nyújtom hosszúra, nem kell értékes perceket áldozni kusza eszmefuttatásaimra.

Kicsit messziről indítva a történetet, az általános iskolában kezdődött vonzódásom a fényképezés felé. Igaz, némileg szerepet játszhatott még a vonzalom kialakulásában, hogy édesapám is foglalkozott negatívok otthoni előhívásával, képek nagyításával. Egész kis laborja volt otthon, gyerekként sok érdekes dologra hívta fel a figyelmemet, mit kell figyelembe vennem egy kép elkészítésekor, hogyan szerkesszek meg egy kompozíciót és ehhez hasonló praktikus dolgok. Első fényképezőgépem – csakúgy, mint a korom béli gyerekek többségének – egy CMEHA (Szmena) volt. Kicsit ellentmondásosnak tűnik a két név egymás után leírva azoknak, akik nem élhették át a boldog békeidőket, mikor a cirill betűk ismerete alapkövetelmény volt minden iskolás és felnőtt korú számára. De hagyjuk most a múltba révedés ezen részét, annyira nem volt jó dolog, hogy erről romantikázzak.

Szóval gyermekkoromban kezdetem ismerkedni a fotózással, édesapám műhelytitkai révén néha egész értelmes képeken voltam képes megörökíteni az engem körülvevő világot. Ezekből persze mára alig lelhető fel bármilyen kézzel fogható anyag, a korai képek többsége a múlt homályába, költözködéseibe és elkallódásába vezetett. Így a képek hiánya révén könnyen állíthatnám, hogy profi fotós voltam, de igazából sosem voltam profi. Nem is volt célom, csak szimplán szerettem volna jó, értékelhető képekben megörökíteni a számomra kedves pillanatokat.

Tehát a korai ismerkedést követően az általános iskola felső tagozatában lehetőség adódott jelentkezni fotószakkörre. Tuba barátommal meg is ragadtuk a lehetőséget és iskola után a sulink mellett lévő Apáczai Csere János Szakközépiskola fotólabornak kinevezett helyiségében szívtuk magunkba a tudományt. Negatívot hívtunk elő, képeket nagyítottunk, hívtunk, fixáltunk, nagyon élveztük.

A fotózás iránti érdeklődésem mindig is megmaradt, a gyermekeim megszületését követően hamarosan saját videokamerát vásároltunk, bár a családi költségvetés mindig is szűkös volt ahhoz, hogy profi felszereléssel dolgozzam, de a célra megfelelt. Hosszú évekig készültek a családi videók, felejthetetlen boldog pillanatoknak állítanak emléket ezek a képes anyagok.

Mikor aztán a technikai fejlődés elszabadult, egyre jobban feledésbe merült a kamera, a gyerekek is megnőttek, a családtagok folyamatos tiltakozása ellenére készültek ugyan néhány perces felvételek, de szép lassan elhaltak ezek a rövid megörökítések is. Mielőtt teljes megsemmisülés érte volna a családi kincseket, elkezdtem megmenteni az utókor számára ezeket az értékes pillanatokat. Bedigitalizáltam, szerkesztettem, menükbe rendeztem a tartalmat, majd a kor szerinti legmodernebb és időtálló technikai megoldást választva DVD-re rögzítettem mindent. Sajnos mint később kiderült, nem ez az a platform, melyet még az unokáim is használni fognak. Sok felvétel néhány évet követően nézhetetlen, hibás vagy el sem indul. Így megint egy időre háttérbe szorult a fotózásból kinövő videózásom.

2012-ben több, mint két évtizedes kihagyást követően újra elkezdtem motorozni. Vagy inkább folytattam a motorozást. A kezdeti öncélú csavargást lassan felváltotta az a szemléletmód, amit a mai napig szem előtt tartva motorozom. Ennek részleteit itt nem fejtem ki, megírtam elég sokszor a blogom hasábjain. Ha érdekel, olvasgasd korábbi írásaimat.

Na, tehát a motorozás élményének megörökítése, átadása kapcsán megvásároltam első akciókamerámat. Profi eszközre nem futotta, sokkal fontosabb kiadások előzték meg az én kis hobbimat, de azért az első kamerám sok éven keresztül volt hűséges társam, míg nagyjából öt-hat év használat után feladta a harcot. Nagyjából ez után kezdtem el foglalkozni a gondolattal, hogy útjára indítom a Kárpát-medence Magyar Motorosai oldalt, így kezdtem kicsit profibb eszközöket begyűjteni. Természetesen most sem volt rá lehetőségem, hogy minden profi eszközt egybe gyűjtsek, de azért egy év alatt sikerült oda eljutnom, hogy kezdhettem bénázni a Youtube oldalon. Igaz, hogy a csatornám már évek óta megvolt, de többnyire egyszerű kis videók vannak fent a mai napig. Szűkös lehetőségeimből próbáltam nézhető anyagokat produkálni inkább kevesebb, mint több sikerrel. Elkezdtem ismerkedni a videó vágás rejtelmeivel, teljesen laikus módon nyúltam és nyúlok a mai napig a szoftverhez. Rengeteg buktató van, amin valószínűleg végig fogok bukdácsolni. De ha kitartó leszek, talán sikerül majd egyszer élvezhető anyagot a nagyközönség elé tárnom. Dolgozom rajta, fejlesztem a technikai hátteret, aztán majd meglátjuk hova jutok.

Miután az elején azt írtam nem lesz hosszú, most visszaolvasva mégis csak az lett, pedig rengeteg dolgot még érintőlegesen sem vettem számba.

Miért írtam le ezeket a gondolatokat? Hát azért, hogy nagyjából képben legyetek, amikor valamilyen véletlen folytán belém botlotok a Youtube-on vagy a Facebook-on, amint épp egy kamerába nézve próbálok marha lazának látszani és nagyon okos gondolatokat közölni veletek vagy a számomra emlékezetes utakról készítek összefoglaló anyagokat. Szóval nézzétek el nekem, ha nem vagyok profi, igyekszem majd egyszer annak látszani.

Addig pedig ha mégis megnézitek egy-egy videómat – azt először is köszönöm szépen -, tudjátok, hogy hozzátok szeretnék szólni őszintén, nyíltan, magamból néhány dolgot elétek tárva. Ha fel is iratkoztok a csatornámra, az pedig maga a Kánaán! 😀 Ahogyan az életben, úgy a videón is azt az elvet vallom, hogy megszólalni csak őszintén érdemes. Ha kicsit béna, kicsit amatőr, attól az még lehet őszinte. Mert az őszinteség mindennél többet ér!

— Lesbat —

Bejegyzés megtekintések: 35