Egy korszak lezárult

Motoros lélekdec 5, 2023

Nehéz szívvel kezdek hozzá mostani gondolataim megörökítéséhez. Régóta tartozom magamnak és talán néhány barátomnak ezzel az írással, ami remélhetőleg segít mindenkinek tisztán látni és továbblépni. Talán legfőképp nekem.

A történet 2012-ben kezdődött, amikor a csillagok együttállásának és feleségemnek köszönhetően ismét motorra ülhettem jó néhány kihagyott évet követően. Akik olvasták előző írásaimat, azok nagyjából ismerik a motorozáshoz való viszonyomat, mely hitem szerint nem csak öncélú szórakozás, annál többet jelent számomra. Akik nem ismerik, nekik ajánlom írásaim olvasgatását itt a blogomon.

Tehát a történet akkor indult, amikor ismét a vasparipa nyergébe ültem. Aztán folytatva a történetet, a kezdeti magányos lófrálást kevésnek érezve, barátom unszolására és meghívására, az ő felelősségére – és persze saját vágyaimnak eleget téve – 2013-ban csatlakozhattam egy összeszokott baráti csapathoz, a Hunyadi Rendhez. Senkit sem ismertem a barátomon és feleségén kívül, így igazán izgalmasnak tűnt a találkozás napjának eljövetele. Mellékesen épp ezen a napon ünnepeltem a születésnapomat is.

Várpalotán volt a gyülekező egy családi háznál. A pontos létszámra már nem emlékszem, de bőven 20 fő felett voltunk. Persze ki tudnám számolni hányan voltunk, de ez most a történet szempontjából nézve érdektelen részlet. A lényeg, hogy az egy négyzetméterre jutó motorosok száma igencsak nagy volt. A házigazda, akit azóta jó barátomnak mondhatok, első pillanattól meglepett. A közvetlensége, a figyelme, az elfogadása azóta is életem egyik meghatározó élménye volt. Megtörtént hát a találkozás, feleségemmel próbáltuk megjegyezni a neveket, memorizálni, hogy kinek ki a párja, meg egyáltalán eligazodni a teljesen idegen környezetben.

Aztán másnap útnak indultunk és egy csodálatos hetet töltöttünk együtt az Őrségben, kiruccanva Mariazell-be, bejárva az Őrséget. Sok érdekes kaland, új arcok, új barátok, rengeteg azóta is felejthetetlen emlék. Mindig kedves számomra visszagondolni erre a túrára. Itt találkozhattam először külhoni magyarokkal, ami szintén maradandó és mély nyomot hagyott bennem. Azóta is elhivatottan vallom, hogy Magyarországon kívül is élnek igaz magyar testvéreink. Ez talán sokak számára evidens dolog, de sajnos sokakat ismerek, akik nem osztják ezt a véleményemet. Na de ezt a mellékszálat is elhanyagolhatjuk most.

Megtörtént a túra, összeismerkedtünk a rendtagokkal. Aztán következett a 2013-as nagyszalontai Déva túra, ahol tovább mélyült a kapcsolat. Múltak az évek, jöttek egymás után a túrák Délvidék, Felvidék, Erdély, Kárpátalja, segélytúrák, rengeteg új barát. Egyre jobban magaménak éreztem a Hunyadi Rend hitvallását, cselekedeteit, így elkezdtem tenni azért, hogy egyszer én is büszke tagja legyek ennek a számomra tökéletes csapatnak. Előbb pártolótagként, majd rendes tagként és rövid időre vezetőségi tagként is megtapasztalhattam a belső működés viszontagságos ösvényeit. Az idő előrehaladtával egyre élesebben körvonalazódott előttem, hogy már nem ugyanaz a világ vesz körül, ami korábban. Elhalványultak a célok, sokan elmentek, saját útjukra léptek. Amit nem is értettem korábban, hogy miért tették, számomra is világossá kezdett válni, hogy azt, amit én keresek, nem fogom megtalálni ezen az úton.

S hogy miért kezdtem bele ebbe a történetbe? Nos azért, mert elkövetkezett az a nap, amikor a hosszas önemésztés, megoldás keresés és sokszor éles viták következtében visszaadtam a tagságomat és csupán pártolótagként maradtam barátaim közelében. Nagyon nehéz döntés volt, de ez egy hosszú, a lelkem számára rendkívül káros folyamat végére tett pontot. Azaz csak majdnem tett pontot, mivel a szívem mélyén hittem, hogy lesz még folytatás. Egy olyan folytatás, mely visszahozza számomra azokat a boldog éveket. Ezért maradtam pártoló tag.

Aztán eljött az a nap is, amikor a zsoboki túra hatására elindítottam rögös útjára a Kárpát-medence Magyar Motorosai weboldalt, Facebook közösséget és útjára indítottam egy álmot, melynek magjait a Hunyadi Rend ültette belém és segített kicsíráztatni. Ezért örökké hálás leszek érte a csapatnak. Nélkülük ma nem lennék az, aki vagyok.

Tudom, hogy vannak hibáim, hisz senki sem hibátlan. De soha, semmilyen formában nem tudtam volna ártani annak a közösségnek, melynek én is valahogy tagja voltam. Legfeljebb félreértés, fals információk, rosszindulat vagy épp a nyersen megfogalmazott kijelentéseim miatt haragudhat rám néhány ember. De én nem haragszom senkire sem. Inkább sajnálom, hogy nem sikerült megértenünk egymást, nem sikerült közös irányba húzni a szekeret. Nem mindenki kedveli az őszinteségem. Azzal sem lopom be magam mások szívéve, hogy kimondom, ami a szívemet nyomja. Sokszor talán bántóan, ezért mindenkitől elnézést kérek.

Eljött tehát a búcsú ideje, ami most ezzel az írásommal ölt írásos formát. Szerettem volna ezt élő szóban, a rendi gyűlésen elmondani, de a pandémia és más tényezők miatt ez nem lehetséges, így ebben a formában zárom le életem egyik legfontosabb időszakát és indulok el – most már lelki terhek nélkül – saját utamon. Visszaadom a pártoló tagságomat, mert nem akarom, hogy ez a kötődés fájó pont legyen további életemben.

S hogy miért osztom ezt meg a nagyvilággal a blogomon? Többek közt azért, mert akik nem nagyon ismernek közelről, össze lehetnek zavarodva, hogy most tulajdonképpen Hunyadi Rend vagy Kárpát-medence Magyar Motorosai vagy ki is vagyok? Az emlékek keveredhetnek eddig a pontig, de mostantól új lapot nyitok az életemben. Nem elfelejtve, honnan jöttem, de szem előtt tartva, hogy hova tartok. Sok mindent köszönhetek barátaimnak, akik közül szerencsére sokan megértik a döntésemet és még támogatnak is. Ez nagyon jó érzés, köszönöm!

Zárásként csak néhány gondolatot engedjetek még meg. Mint írtam, a motoros életem érzelmi gazdagságának alapjait a Hunyadi Rend teremtette meg számomra. A zsoboki túra utat mutatott, a Kárpát-medence Magyar Motorosai közösség pedig a gyermekem, melyet igyekszem legjobb tudásom szerint felnevelni. Indulok hát a saját utamra, most már végleg magam mögött hagyva a szülői házat. Keserűség és öröm tölt el egyszerre. Nehéz a szívem, de jobb ezen túltenni magam és előre nézni. Jöjjön, aminek jönnie kell. Kedves barátaim, köszönöm az elmúlt nyolc évet, egyúttal köszönöm, ha velem tartotok elkövetkező utam során.

— Lesbat —

Fotók: Hunyadi Rend és saját felvételek

Bejegyzés megtekintések: 876