Már jóideje gondolkodom ezen a bejegyzésen, hogy ideje lenne megírnom. De közben azért titkon azt reméltem, amit elmondtam az olasz túra során a sisak mögőtt rejtőzve, azt közzé fogom tudni tenni hallható formában.

Sajnos úgy néz ki ez nem jön össze. A tökéletes hangtechnikai megoldásra még nem találtam rá, hogyan lehetne profin kivitelezni azt, hogy amit elmormogok a motoron ülve, az értelmezhető és minőségi felvétel legyen. Rajta vagyok a problémán, és az olasz túra ilyen szempontból egy kísérlet is volt. Nem sikerült tökéletesre, sőt. Igaz, hogy némi felvétel használható, de ezek hossza igencsak korlátozott. Tehát a lényeg, hogy amit több órán keresztül elmondtam a túra során, abból ti, érdeklődő követőim vajmi keveset hallotok vissza. Pedig vanak köztetek, akikhez szóltam. Ezért is sajnálom, hogy most utólag kell leírnom, amin agyalok egy ideje.

Nem árulok el azzal nagy titkot, hogy most elsősorban olyanokról van szó, akik maguk is motorosok. Túráznak, videóznak, információkat osztanak meg másokkal, önzetlenül segítenek barátaiknak, ismerőseiknek vagy akár vadidegeneknek is. Persze ez számomra természetes, mert magam is ilyen vagyok, de sajnos azért ez nem általánosan elmondható mindenkiről. De őket most hagyjuk is ki a történetből.

Na, miután végigszenvedtétek az eddigi bevezetőt, rátérek végre a lényegre.

Az olasz túránk egy – mondhatni – hirtelen felindulásból született. Persze nem felindulás, inkább megindulásra való késztetés érzése, de hirtelen lett elhatározva. A kiváltó ok elsősorban az volt, hogy feleségem évek óta szeretett volna eljutni Olaszországba a Garda-tóhoz. Természetesen engem is érdekelt a dolog, mert sok barátom motorozott már arra és senki sem panaszkodott, hogy csalódott volna.

Tehát a vágy megvolt, de ebből nem lettek tettek. MIndaddig, mígnem egyik nyári estén találtunk egy videót a Garda-tóról. A sok érdekes helyszín közt akadt egy, ami felkeltette a figyelmünket, egy olaszországi szállás a tó nyugati oldalán. Nézegettük, hol van pontosan, ránéztünk a Booking-on. Szó szót követett és kipattant a fejemből, hogy foglaljuk le a szállást szeptemberben valamikor és motorozzunk el a tóhoz. Persze semmi tervünk nem volt még, hogy mikor, hány napra, milyen útvonalon stb. De az első lépést megtettük, lefoglaltuk a szállásunkat 3 éjszakára. Csütörtök, péntek, szombat. Csak miután ez megvolt, akkor kezdtünk gondolkodni a többi részleten.

Mi mindig úgy megyünk túrázni, hogy részletes tervet készítünk, lefoglaljuk a szálást, én előre megtervezem az útvonalat, feleségem kikeresi az érdekes helyszíneket, tehát minden kész, amikor indulunk. Nekünk ez vált be. Szeretjük, ha előre eltervezett a programunk.

Na de amiért elkezdtem. Az említett videót a Földönjárók két keréken YouTube csatorna osztotta meg. Megtaláljátok őket YouTube-on és a FB-on is egy kis keresgéléssel. 

Aztán folytatva a sort – nem nyújtom túl hosszúra a bejegyzést – Ferkónak is voltak olyan ötletei a videóiban, amik szintén jól jöttek. Ő a Csavarogj szabadon YouTube csatornát üzemelteti. Az ő videójukban láttuk a felvonót a Monte Baldo-ra, ami szintén hatalmas élmény volt számunkra, amikor mi is felmentünk. 

Tovább haladva, eszembe jutott még két motoros csatorna, akiknek szintén követjük az oldalukat. Az egyik Lost Biker – azaz Péter – aki techniaki megoldásaival, vágásaival, meg úgy összességében a videói profizmusával valamelyes példakép lett számomra. Igyekszem én is minőségi munkát kiadni a kezeim közül, de persze csak a szerény technikai és tudásbeli lehetőségeimhez mérten.

Végül a másik csatorna, akiket (hárman alkotják) meg kell említenem – és a túra során is ezt tettem a sisakban motyogva – az a Motoros Dolgok Csatorna. Ők elsősorban barátságuk miatt fogtak meg, de sokat segítettek technikai megoldásokban. A hanggal kapcsolatban Gyuszi és Pesu is sokat segített, Ádi pedig mint lelki támasz, ott állt mellettük végig! 😃

Na de viccet félretéve ők azok, akiket a túránk során említésre méltónak találtam – ezzel nem kisebbítve mások érdemeit – és szükségesnek tartottam megírni a fentieket.

Mindenkinek szívből ajánlom az említett csatornákat, nézzetek rájuk, mindegyik egy kicsit más, de mindegyik követésre méltó!

A túra során tehát nekik szerettem volna megköszönni, hogy megosztották velünk a tapasztalataikat és ötletet adtak a túránkhoz, de sajnos ezt ugye a technika felülírta.

Földönjárók két keréken

Csavarogj szabadon

Lost Biker

A motoros dolgok (Motoros Dolgok Csatorna):

 

Köszi srácok!

 

— Lesbat —

Hi, I’m Motoros lélek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük