Óvjátok a barátságot

Motoros lélekdec 5, 2023

Régen hallattam a hangom, hónapok óta nem fárasztottalak benneteket lelki vívódásaimmal, önmagam keresésével, ötleteléseimmel. Ezennel véget vetek ennek, ismét képernyőre vetem gondolataimat.

Történt néhány, számomra fontos mozzanat az életemben, mely a motoros életemre is befolyással van. Szerencsére semmi olyan, ami változtatna bármit is az eddigi és jövőbeli motoros létemen. Maradok aki voltam.

No de előbb lássuk, miért is döntöttem újra a megszólalás mellett. Egy éve, hogy beférkőzött közénk egy láthatatlan ellenség, mely mindent le akar rombolni, meg akarja változtatni az életünket, cselekedeteinket. Itt vadászik köztünk, keresi a gyenge pontokat, rést üt a pajzson, leparancsol bennünket a motorról. Bomlasztja közösségünket, barátokból ellenségeket csinál, keserűvé teszi a szájunk ízét.

Millióan akadnak szakértők, akik napi szinten látnak el bennünket tudományos és tudományos-fantasztikus magyarázatokkal. Elsősorban persze a mindenki számára könnyen elérhető és értelmi szinttől független megítélés alapján kapott közösségi média hozzáférésnek köszönhetően. Barátok, ismerősök, ismeretlenek esnek egymásnak, gyalázzák vagy szerencsésebb esetben csak szánják egymást. Mindenki – kevés kivétellel – valami képzelt piedesztálra emelve önmagát, osztja az észt. Ha kéred, ha nem, ő megmondja a tutit. Mindenki találkozott már velük, aki aktív részese a szociális médiafelületeknek. De hagyjuk is ezeket a megmondó embereket, mert nem érdemes ezen rágódni. Sőt!

Visszatérve eredeti mondandómhoz, hogy miért is püfölöm most a billentyűzetet, miközben már megint szól a fülemben egy hang. No nem belső hang, hanem Kai Hansen – Burning Bridges :). Szóval az elmúlt hónapok során többször késztetést éreztem, hogy én is nagyon okosakat írjak a vírusról, a védekezésről, a mindennapi életről. De hála a sok megmondó embernek, visszafogtam magam, nem szerettem volna velük közösséget vállalni a legkisebb mértékben sem.

Viszont mint motoros lélek, a tavasz közeledtével egyre jobban érzem a közösség hiányát, a közös motorozást, határon innen és túl élő barátaim ölelésének hiányát. Szerencsére sokan vannak, akikre gondolva űrt érezhetek belül. Így hát várom, mikor szabadulunk az időjárás és a vírus fogságából és közben próbálok most okosakat írni.

Tavaly ősszel ismét nagy gondolatok férkőztek a fejembe. Az történt ugyanis, hogy a hűséges sárkányom hátán megélt rengeteg élményt követően válaszúthoz érkeztem. Ha továbbra is szeretnék eljutni barátaimmal határainkon túl élő magyar testvéreimhez, valamint mellette szeretném megvalósítani rég dédelgetett bakancslistás vágyaimat, akkor muszáj lesz lecserélnem a paripát. Sok-sok közös élményben volt részünk. 2012-es egymásra találásunkat követően. 86.000 km-en át volt megbízható társam. De az idő felettem is eljár, bár ez nem mindig észrevehető rajtam. Lelkileg sokszor most is az a lázadó kamasz vagyok, aki voltam 17-18 évesen. Folyamatosan próbálom megvalósítani céljaimat, igyekszem méltó lenni önmagam elvárásaihoz.

S jutott eszembe számtalan

Szebbnél-szebb gondolat,

Mig állni látszék az idő,

Bár a szekér szaladt.

Szóval harapdálja a testemet az idő, néha vágyakozik egy kis kényelemre. Hosszú túrákat tervezünk feleségemmel és ezekhez kézenfekvőbb egy igazi túramotor. Igen, lehetne ezen lamentálni, de egyszerűen oda jutottam néhány hónap alatt, hogy bármennyire is fáj megválnom a Sárkánytól, ideje továbblépnem. Persze csak technikai szinten, a lelkület marad a régi.

Tehát jött az ősz, a tél, hosszas kutakodás, videózás, agyalás. Majd megszületett a döntés, kiválasztottam a jövőbeli társamat. Bízom benne, hogy jól döntöttem.

Elérkezett a 2021. év eleje, a döntés megvolt, a jelöltek előtérbe kerültek. Január volt, gondoltam majd tavasszal ráérek továbblépni. De aztán – némi otthoni biztatásra – úgy döntöttem, belevágok azonnal, minek várjak tovább. Belódult a szekér, jött a napsütés, néha bőven 10 fok felett, minden ideális, hajrá, vegyünk motort! Belevágtam, megvettem, hazahoztam. Igaz, némileg beárnyékolta a dolgokat, hogy +2.5 fok volt mindössze, mikor Székesfehérvárról bizonytalan bénasággal elindultam Paksra. Dunaújvárosnál már csak -0.5 fokot mutatott a kijelző, de nem volt visszaút, estére otthon voltam. Kicsit átfagyva, de boldogan gurultam be a garázsba. Hazaért az új barátom, vele folytatom tovább utamat céljaim felé.

Most többen talán átértékelik a rólam alkotott képüket, nem leszek már eztán kemény motoros, mert engem is elcsábított a hülye-biztos motor 😀 Nos nem baj, nem másoknak, hanem magamnak tartozom számadással. Én pedig tudom, hogy maradok az, aki eddig is voltam. Aki pedig jól ismer, az úgyis tudja, hogy milyen elvek mentén élek. Aki pedig szeretne megismerni, bátran megteheti.

Nos így a végére mit is írhatnék? Írjak valami frappáns bölcsességet? Megcáfolhatatlan tudományos kinyilatkoztatást? Á, dehogy, meghagyom ezt a sok szakembernek a Facebook-on! Én csak annyit kérek tőletek, vigyázzatok magatokra és egymásra! Óvjátok a barátságot, mert haver sok lehet, de barát csak kevés!

Találkozzunk valahol, valamikor, öleljük meg egymást és gondolkozzunk el azon, mi a közös dolgunk még itt a földön! Legalább pár percig merengjünk el ezen.

— Lesbat —

Bejegyzés megtekintések: 38