Lehetne másképp?

Napok óta gondolkodom, hogy kellene írnom egy dologról. De hogyan? Hogy fogalmazzak, hogy az ne legyen senkinek sem bántó, ne legyen belőle sértődés, ne essenek egymásnak emberek a virtuális térben? S főleg, hogy a valóságban jusson eszükbe, hogy lehetne másképp is.
Nem, nem a politikáról, közéletről, választásokról fogok írni, arról véletlenül sem! Egyszer korábban írtam olyat, ami csak érintőlegesen volt politika, de többször nem vágyom foglalkozni vele.
Na de akkor mi az a titokzatos dolog, amiről szeretném kifejteni a véleményem? Hát a közlekedési kultúra. Tudom, előttem és utánam is sokan leírták és le fogják írni, hogy nálunk ez nem létezik, de mégis megpróbálok Dávidként viselkedni Góliáttal szemben. Mert tudjuk, a tenger is cseppekből ál össze. Próbálok úgy fogalmazni, hogy az ne váljon személyes sértődéssé, panasszá. Próbálom értelmesen megfogalmazni, mi az, amit minden normális ember elvárna a másiktól, amikor összetalálkoznak az úton. Én elsősorban motorosként, bár autót is vezetek, néha biciklivel is közlekedem, gyalogos is vagyok alkalom adtán. Na de most nézzük motorosként.
A közlekedési kultúra fontos a biztonságos közlekedéshez. Minden közlekedőnek tiszteletben kell tartania a közlekedési szabályokat és figyelembe kell vennie másokat az úton. Kérlek, legyél figyelmes és következetes a közlekedésben.
Ugye a hangos többség – nem a közlekedők többsége – kinyilatkoztatja, hogy a motorosok – úgy általában ezek a potenciális donorok – idiótán közlekednek.
Túl gyorsan jött…”
„Nem láttam jönni…”
„Mennek mint az állat…”
„Életveszélyesen száguldoznak..
https://motoroslelek.hu/2023/12/05/a-gaz-lehuz-altat-befed-2/
Lehetne még ragozni, de ha szeretnétek hiteles és érdekes megnyilvánulásokat olvasni rólunk, motorosokról, akkor olvassátok el az előző sorban linkelt írásomat. Meg fogtok lepődni, milyen változatos a magyar nyelv, ha valakiről véleményt szeretnénk nyilvánítani. 😉
Tételezzük fel, hogy most jó fiú vagyok és rendesen közlekedem, betartom a közlekedési szabályokat, mégsem vagyok biztonságban. Tőle … vagy tőled?
Néhány tipikus példa, ami kiakaszt a közlekedési morál vagy annak hiánya kapcsán. Megpróbálom beleélni magam a szerepbe, így én leszek a szabályosság példaképe – szerintem:
- Az irányjelző használata nem kötelező. Páran talán kiakadnak tőle, de nem kell vele foglalkozni, az autó attól még arra megy, amerre én akarom. Na jól van, amikor eltekerem a kormányt, néha beleakad a kezem abba a pöcökbe, de esküszöm, nem szándékosan!
- Jön mögöttem egy motoros, aki előre gurulhat a lámpánál a sorok közt. Na nehogy már jobb legyen neki, mint nekem! Rohadjon meg a 30 fokban, minek megy ki téli cuccban az utcára nyáron? Minek kell neki Sál, sapka, kesztyű, nagykabát meg bakancs? Miért nem tud úgy öltözni, mint minden normális ember? Szúrós papucs, rövidgatya, trikó. Na, ha így lenne öltözve, nem sírdogálna, hogy neki is várnia kell. Ja, hogy a KRESZ megengedi? Na nehogy már a nyúl vigye a puskát!
- Már megint itt van ez a gyökér motoros a hátsómban. Behúzódok a vonal mellé, segítek neki, nehogy beelőzzön, mert ilyen rövid szakaszon biztos nem tudna megelőzni. A Passatom (Nem a Passatosok ellen szól, csak példa, nyugi!) kétezres turbó dízel, nehogy már gyorsabb legyen! 1 … 2 … 3 hú bmeg! Ezt hogy csinálta? Na nem baj, majd a lámpánál betartok a másiknak.
- Végre lehet kicsit csapatni neki a kanyarokban! Bár elég szűkek ezek a nyamvadt utak, de ha levágom a kanyart, akkor sokkal gyorsabban tudom bevenni. Nézd már a gyökér, csak fél autóval mentem át a sávjába, erre majdnem eltaknyolt. Nem értem min van felháborodva?! A motor elfér fél sávon is, de nekem meg fékezni kellene, hogy ne sodródjak át a másik oldalra. Miért nem elég neki a fél sáv? Mit veri itt a nyálát?
- Megállok az út szélén, felhívom a csajomat, hogy mikor ütközünk. Bár tudod mit? Minek állnék meg. Elfér a kezemben a telefon. Még hogy nem lehet telefonálni autóban! Ugyan már! Az egyik kezemben van csak cigi, a másik szabad, abban majd úgy fogom, hogy a rendőr ne lássa. Sebességet majd váltok a cigivel, indexelni meg úgysem szoktam. Mi ezzel a probléma? Nem is értem mit hadonászik, meg mutogat mögöttem az a motoros, hogy tegyem le a telefont. Nem is mentem le az útról, csak súrolta a felni a padkát. Ha nem jönne mögöttem, nem kellene állandóan fékezgetni. Miért nem előz meg? Ja, biztos azon van kiakadva, hogy néha levágom a kanyart, neki meg sír a szája, hogy nem elég a hely. Hát sajnálom, akkor várja meg, amíg beszélek a csajommal.
Visszazökkenek magamba, a valóságba és én sem értem mi történt. Pár napja azt hallottam a rádióban, hogy a közúti balesetek 95% százaléka emberi hibából következik be. Tévedésből, figyelmetlenségből, szándékos szabálytalankodásból, agresszív közlekedésből, hibásan felmért helyzetekből. Emberek! Szerintetek ez normális statisztika? Tényleg ennyit ér egy ember élete? Családok nyomorodnak meg, emberi sorsok mennek tönkre csak azért, mert nagy ívben teszünk másokra.
Nem állítom, hogy én mindig szabályos vagyok, de törekszem rá. Persze, hibák előfordulnak, amiknek szerencsés esetben nincsenek következményei. De ha a sors úgy hozza, keményen megfizetjük a hibánk árát. Motoron különösen érvényes, hogy elég egyszer hibázni. Nem véd kasztni, nincs bukókeret, a tested törékeny. Ezért mi motorosok – nem a rizsrakétán száguldozók, hanem a csendes többség – sokkal összetettebb körülmények közt vezetünk, lényegesen több dologra kell figyelnünk, ha haza szeretnénk érni a családunkhoz, szeretteinkhez. Mi is emberek vagyunk, nem két keréken száguldozó donorok. Ez a mi életformánkhoz tartozik, hogy motorozunk. Tisztában vagyunk a veszéllyel, de nem kívánunk idő előtt távozni olyanok miatt, akik pusztán felelőtlenségből képtelenek betartani a kulturált egymás mellett élés és közlekedés íratlan és írott szabályait!
Tisztában vagyok vele, hogy ez az írás is csak egy pusztába kiáltott siránkozásnak tűnhet, de higgyétek el, nem panaszkodni akarok, inkább felébreszteni.
Ne legyen már 95% emberi hibás baleset! Tegyünk érte együtt!
Lehetne persze folytatni a fenti történeteket, sajnos egy soha véget nem érő történet kerekedne ki belőle, de ha egy kis gondolat foszlány elért a tudatodig, már megérte!
Vigyázzatok magatokra és figyeljetek oda egymásra! Mindenki szeretne győzni és nem szeretné, hogy idő előtt leléptessék!