Kommentelünk

Kommentelünk, mert muszáj (?)

Korunk egyik nagy vívmánya a közösségi oldalak. Azt hiszem azzal mindenki egyetért, hogy – bár nem mondhatjuk el róluk, hogy mindig a hasznunkra vannak -, rengeteg időt és pénzt takaríthatunk meg velük, szórakozási lehetőségeket nyújtanak, szociálisan érintkezhetünk szinte bárkivel a világon és még számtalan lehetőséget kínálnak nekünk ezek a platformok. Na meg el is vesznek az életünkből értékes időt, ha nem figyelünk oda!

Amikor ezeken az oldalakon múlatjuk az időt, néha még el is olvasunk bejegyzéseket. Bár saját tapasztalatból tudom, hogy csakúgy, mint ahogy könyvet sem olvas mindenki, itt sem jellemző, hogy ha valaki leül a gép elé vagy pörgeti a telefonján az oldalakat, el is olvassa, amit lát. Felszínessé vált az érdeklődésünk a minket elárasztó információ rengeteg miatt. Mindenről tudni szeretnénk, de nincs időnk sem befogadni, sem elolvasni mindazt, amit látunk. Ezért pörgetünk, görgetünk, lapozunk, „szkippelünk” meg hasonlóan agyament szavakat használva ugrunk át a temérdek tudnivalón.

Ez alapvetően nem baj, mert szelektálni kell. Csak manapság nagyon nehéz kiválogatni az értékes kincseket a sok gagyi hamisítvány közül.

Természetesen a legnagyobb nézettséget még mindig a lenge öltözetű hölgyek hozzák egy oldalnak. Sokan erre erősítenek rá, előtérbe helyezve a nőiesség mindig is vonzó valóját. Mellette elvétve talán hasonló aspektusból férfiakkal is találkozhatnék, de érdeklődési körömből fakadóan ez a perspektíva nem igazán vonzó számomra, ezért nem is keresem az ilyen jellegű bejegyzéseket. Nézzétek el ezt nekem! 🙂

Most itt az következne, hogy beillesszek egy fentiekben ecsetelt tulajdonságokkal bíró hölgy képét, de most eltekintek ettől. Bár így jelentősen csökken elmélkedésem olvasottsága.

Á, mégis kaptok egy képet, hátha tovább olvastok. 😉

Na ezen problémán átugorva folytatom a gondolatmenetemet, mer tmost nem ez a fő téma. Erről talán majd egy másik alkalommal írok. Vagy nem.

Van tehát ez a közösségi platform szép magyar szóval. Ha valami véletlen folytán mégis arra vetemedek, hogy elolvasok egy bejegyzést – még olyat is, ami több három mondatnál -, általában valami véleményem alakul ki a leírtak kapcsán.

Közbevetőleg most annyiban korrigálnám a leírtakat, hogy én elég sokszor olvasok végig egy-egy posztot az engem érdeklő témában. Ennyit pontosítanék!

Szóval elolvasom a cikket vagy gondolatot vagy hírt és megfogalmazódik bennem egy azzal szemben vagy az által érzett vélemény, gondolat, reakció.

Már épp kezdem írni a kis mondanivalómat, talán már több mondatot is bepötyögtem, amikor elgondolkodom a leírtakon. Kommentelek, kommentelünk. Vagyis átvitt értelemben és valójában is beszélgetünk. Nem úgy, mint az életben, szemtől szemben, hanem IP címek mögé rejtetten, sokszor ismeretlenül a világ különböző pontjairól. Mennyivel jobb ez, mint ha lemennék a sarki kocsmába és ott váltanék szót másokkal. Sokkal több embert elérek, sokkal több véleményt meghallgathatok és még részegen sem kell hazavergődnöm!

Igen ám, de van egy hatalmas különbség a való és a virtuális világ közt. Ha olyan szóhasználatot engednék meg magamnak egy kocsmai vagy bármilyen közvetlen beszélgetés kapcsán a való világban (Nem, nem arról a moslékról beszélek!), mint némelyek megengednek maguknak, akkor lehet, hogy néhány fogamat sajnálva hagynám el a küzdőteret néhány perccel a vitát követően.

Azt hiszem sokaknak kijárna egy alapos fejmosás vagy inkább jól irányzott pofon annak kapcsán, ahogy egy ilyen beszélgetést lefolytatnak. Na nem a kocsmában, hanem otthon, a szobában ülve a gép vagy telefon mellett.

Bizonyára mindenki találkozott már megengedhetetlen hangvételű mondatokkal, vulgaritással, trágársággal kedvenc közösségi oldalainak komment mezőjében.

Én még abból a családból származom, ahol nem volt megengedve a céltalan, mindent átjáró trágárság. Szerencsére van annyi önkontrollom, hogy tudok viselkedni. Nem állítom, hogy egy szent vagyok, hisz nem vagyok az. Az én számat is elhagyja időnként egy-két jól irányzott káromkodás, de azért ezeket a mondatokat még véletlenül sem írnám le egy hozzászólásban.

Vannak persze sokan, akiket ez nem érdekel vagy egyszerűen ilyen sötétek, gyermekszoba nélkül nevelkedett egyedek. Sőt! Büszkén vállalják, hogy ilyen menőek. Na ilyenekkel nem érdemes leállni bármiről is vitázni.

Az egész történet, amit most itt leírok, tulajdonképpen ebből, ezekből a helyzetekből fakad.

Kommentelünk – írtam feljebb.

Igen, egyik legjellemzőbb cselekvés, amikor a közösségi oldalakat fürkésszük, hogy bárki, bárhonnan, bármikor, bármihez hozzászólhat, ha úgy tartja kedve, így mi is megtehetjük. Hurrá!

El is kezdem írni, odafigyelve a helyesírásra, szóhasználatra, ne legyen sértő, legyen tömör, lényegre törő, meggyőző. Már perceket töltök vele, hogy javítgatom a félreütött karaktereket, a helyesírás ellenőrző által kijavított szavakat. Már majdnem végeztem a válasszal, éppen rá akarok nyomni a küldés gombra és hirtelen beleordít az arcomba saját gondolatom.

Kommentellünk? Kommentelünk?

Minek? Kinek? Miért? Van értelme? Meggyőzni nem fogom, egyetérteni nem fogunk, nem változik tőle semmi.

Így elveszem az ujjamat a küldés gombról és szépen, betűkként, egyesével elkezdem törölni a hosszas küzdelem árán leírtakat.

Nem kommentelünk – jutok erre az elhatározásra. Mindenkinek jobb lesz így. Vagyis nekem biztosan!

Kilépek az adott bejegyzésből és már pörgetem is tovább.

Lehet, hogy inkább csak a lenge öltözetű, csábító mosollyal rám kacsintó csajokat kellene nézegetnem?

Ki tudja? 🙂

Képek forrása: pixabay.com