Drónoznál Montenegróban? 2. rész

Ha szeretnél hivatalosan, engedéllyel drónozni Montengróban, kösd fel a fehérneműt!
Ha pedig magaddal is szeretnéd vinni, készülj fel 1 heti hideg élelemmel a számítógép előtt!
2. rész
Akkor érdemes elkezdened olvasni a következő sorokat, ha már túl vagy az 1. részen. Mindenképp ajánlom, hogy kezd az elején, hogy megértsd a teljes történetet.
Nos most, hogy már ismered az előzményeket, folytatom ott, ahol abbamaradt a történet.
Ugye a drón utaztatásához szükséges import engedély megszerzése ott akadt el, hogy nem tudtam semmilyen formában kifizetni a 10 EUR-s ügyintézési költséget. Próbálkoztam mindennel, de végül nem jött össze.
Kissé el voltam keseredve, nem tudtam mit tévő legyek. Már ott voltam, hogy nem érdekel az egész engedély beszerzési procedúra, úgy fogok tenni, mint oly sokan. Fogom a drónt, aztán viszem, úgyse érdekli a kutyát sem, hogy hurcolom a drónom. Igen, nekem is az a tapasztalatom, hogy nem foglalkoznak különösebben a motorosok csomagjaival a határokon. Ez persze érthető is, hisz hogyan tudnál csempész árut szállítani egy motoron úgy, hogy mellette még a minimum 1 hétre való gatya, zokni, póló és egyéb személyes cuccoknak is legyen hely? Nem életszerű.

Tudják ezt a határőrők is. Bár egyetlen egyszer kipakoltatták a táskáinkat.
Tiszabecsnél jöttünk át a határon, hazafelé Beregszászról, ahol a Sámuel Alapítvány gyermekeit motorztattuk, amikr a határőr szólt, hogy pakoljuk ki a táskáinkat. Akkor még cruiser-em volt, csatos műbőr táskákkal, tele cuccokkal, örültem, hogy belefért minden, ami kellett. Nem voltam boldog tőle, hogy ki kell rámolni. Elkezdtük nyitogtni a táskákat, dobozokat, majd amikor a határőr egyik kollégája arra járt, szólt hogy nem kell tovább pakolni. Csak annyit kérdezett, hoztunk-e cigarettát vagy bármi mást, amit nem kellene. Megnyugtattuk, hogy nincs nálunk ilyesmi és már pakolhattunk is össze.
Tehát gondolatban már feladtam a jogkövető magatartást, de azért gondoltam, még egy próbát teszek.
Kérjünk segítséget!
Megkerestem a montenegrói magyar nagykövetség nyilvános elérhetőségének e-mail címét és írtam nekik, hogy tudnának-e bármilyen ötletet adni a befizetéssel kapcsolatban. Kicsit mosolyogtam magamon, hogy mit képzelek, ki válaszolna ilyen piti dologra, de meglepődtem. Valamikor vasárnap írtam az e-mailt és hétfőn reggel kilenc körül megérkezett a válasz.
Nem is akárkitől, egyenesen a montenegrói konzultól. Matheisz Máté Zoltán konzul úr válaszolt. Mivel nem tartalmaz semmilyen érzékeny információt, idézem a levelét:
Tisztelt Magyarfalvi László!
Levelét köszönettel megkaptuk. Az imént egyeztettünk egy illetékes montenegrói tisztviselővel, Spiro Medogovic-csal, aki arról tájékoztatott, hogy az ügyben sikerült megoldást találni, és már el is küldte Önnek az erről szóló e-mailt.
Amennyiben mégis valamilyen probléma merülne fel a be- illetve a kilépésnél, kérem keresse nagykövetségünket az alábbi elérhetőségek valamelyikén.
Üdvözlettel:
Matheisz Máté Zoltán
Konzul
Hát, hogy őszinte legyek, azóta is csodálkozom és nagyon jólesett, hogy érdemben reagáltak a megkeresésemre. Ráadásul nem is valami sablon szöveggel nyugtattak, hanem tényleg intézkedtek.
Ahogy a konzul úr írta, egy órán belül meg is érkezett Spiro Medigovic úr elvele, aki az ügyintéző volt a montenegrói minisztériumban. Azt írta, ne aggódjak a díj befizetése miatt, meg fogom kapni az engedélyt anélkül, hogy igazolnám most a befizetést. Ráérek majd akkor elküldeni neki e-mailben a díj kiegyenlítéséről szóló bizonylatot, ha már kint leszek Montenegróban.
Erre persze válaszoltam neki, hogy nagyon köszönöm, de életemben nem jártam még náluk, ezért fogalmam sincs hogyan fizessem be az összeget. Csekken, postán, bankban? Milyen számlaszámra?
Újabb válaszban megkaptam szükséges adatokat, hogy ha kint vagyok menjek be egy OTP fiókba és ott át tudom utalni. Ezt megerősítette a konzul úr is, azt mondta nem lesz semmi gond, egyszerű folyamat, nem kell a minisztériumban semmit sem intézni. Na, gondoltam akkor minden sínen van, papírok elküldve, befizetés majd Montenegrőban, vége a több napos keresgélésnek és ügyintézésnek. Mindenkinek nagyon szépen megköszöntem a segítséget és akár le is zárhattam volna ezzel a történet egyik felét, mert ugye a repülési engedély még hátra volt, így még csak a felénél tartottam.
De még nem ért véget a történet. Elkóboroltak a gondolataim, hogy május vége van, ott vagyunk Montenegróban 3 motorral négyen, én meg bankot keresek, sorban állok, értetlenkedem a bankban, a többiek meg kint várnak. Nem tűnt túl vonzónak, így futottam mégegy kört a témában.
Úgy gondoltam, hogy ha rendelkezésemre áll a befizetés kedvezményezettje, a számlaszáma és a közleméyn rovatban megadandó szöveg is, akkor miért ne próbálhatnám meg átutalni a kérdéses összeget? Legalább van valami kiindulópontom.
Egy ideje rendelkezem Wise banknál vezetett számlával (olyan mint a Revolut, csak nekem üzletileg jobb a Wise) , így egyértelmű volt, hogy azzal próbálkozom, nem az OTP számlámmal. Sajnos korábban már megtapasztaltam, hogy egy 15.00 EUR-s utalás közel ötezer Forintos költséggel került átutalásra EU-n belül! Az egyéb bankokhoz viszonyítva a Wise tized annyi költséggel képes megoldani a pénzügyi utalásaimat.
Tehát beléptem a banki fiókomba és elkezdtem az utalási folyamatot. Hát hamar világosság vált, hogy nem eszik olyan forrón a kását.
Hiába tudom, amit tudok, ez egy nem EU-s országba történő utalás. Nem jó nekem a Montenegróban használatos bankszámlaszám formátum, kell az össze adat pontosan.
- SWIFT / BIC kód
- IBAN / Bankszámlaszám
- Számlatulajdonos neve
- Bank neve
Na erre varrjál gombot! Honnan fogom én ezeket előkotorni? Mrt ugye ha aminisztérium nem adott meg ilyen adatokat, akkor mégis ki fog nekem segíteni?
Na megint kezdődött a kutatás.
Találtam valahol egy eldugott fórum bejegyzést, hogy valaki korábban úgy intézte a dolgot, hogy egy Montenegróban élő ismerősét kérte meg Facebook-on, hogy segítsen neki befizetni. Az ismerős hölgy el is ment a bankba, majd ott szembesült vele, hogy a neki is megadott 832-3161232-94 számlaszámra nem tudott befizetni, mert az nem volt szabályos formátum. Mivel rendes volt a banki ügyintéző, segített a hölgynek kideríteni, hogy mi a hivatalos bankszámla formátuma, így már meg tudta tenni az utalást. A helyes bankszámlaszám így néz ki: 832000000316123294 Hát ez majdnem az, mint amit megadtak nekem is a befizetéshez. Csak mégsem az. Na mindegy, ez már megvolt.
Ahhoz, hogy megszerezzem a minisztérium számláját vezető bank nevét, megint kutakodnom kellett. Keresgéltem mindenre, amire csak lehetett. Végül itt is mellém állt a szerencse és a kitartásomnak köszönhetően egy beszkennelt pdf fájlban meg is találtam a bank nevét. HIPOTEKARNA BANKA AD
Na, ez is megvan! Következő megoldandó feladat, hogy megadjam a SWIFT / BIC kódot. Újabb keresgélés és meg is lett a bank neve alapján. HBBAMEPGXXX
Na akkor hurrá! Rakjuk össze, amit kiderítettem!
SWIFT / BIC kód | HBBAMEPGXXX | |
IBAN / Bankszámlaszám | ME25832000000316123294 | |
Számlatulajdonos neve | Ministarstvo ekonomskog razvoja | |
Bank neve | H | |
Közlemény | Dozvola za uvoz | |
Utalandó összeg | 10 EUR |
Na, utaljunk! Előtte azért felhívja a figyelmemet a bank, hogy ez egy EU-n kívüli utalás és a pénmosás megelőzése érdekében mondjam meg, miért is utalok én pénzt? Megadtam, hogy szolgáltatás ellenértéke és tovább. Persze ennek is magasabb aköltsége, mint egy sima utalásnak az EU-n belül, ezért a 10 EUR helyett valójában 13,84 EUR lett a számlámról levonásra kerülő összeg. De egye fene, legalább megy a dolog. Utalás elindítva! Kapok egy figyelmeztetést a végén, hogy 2-3 nap is lehet, mire odaér az összeg, de egy-két óra múlva jön is az üzenet, hogy a pénz elküldve a számlámról, pár nap múlva ott lesz a minisztérium számláján.
Na? Most akkor mi van? MIért nem lehet ezt így intézni?*
Az utalás múlt hét közepén indult, most a következő hét eleje van, így írtam a minisztériumba, elküldtem az utalás linkjét, amin nyomon követhető a pénz állapota. Bár nem reagáltak rá, hogy megérkezett-e az összeg, Špiro Medigović úr megnyugtatott, hogy reményei szerint néhány napon belül elkészül az import engedélyem, amivel hivatalosan is be- kiszállíthatom a drónomat.
Kudarc 🙁
*Sajnos nem ilyen vidám a történet első felének lezárása, ugyanis 10 nap múlva visszaérkezett az átutalt összeg. Nem tudom miért, mi nem stimmelt, de a lényeg az, hogy nem sikerült az online fizetés, így marad a személyes befizetés Montenegróban. (A bank neve vagy a SWIFT kód lehet a hibás, mert a többi biztosan helyes.) Erre nehéz mit mondani. 🙁 De az engedély legalább meg fog érkezni. Elvileg.
Első feladat elvégezve! Várom az engedélyt!
Tudom, hogy sok az olvasni való és így utólag leírva is soknak tűnik az az idő, amit ezzel töltöttem. Közel 3-5 napi keresgélés, levelezés, kutatás meghozta a várt eredményt, amit az illetékesek ha leírnának hivatalosan is, akkor kb. 10 percbe se telne. De ha te szeretnéd hivatalosan intézni, legalább most már tudod, mit kell tenned. Ha csak egy embernek is könnyebb lesz ettől a sorsa, már megérte végigcsinálni!
Na de haladjunk tovább!
Nincs még vége, mert ugye ez csak az egyik engedély volt. Ha reptetni is szeretném a drónt, akkor repülési engedélyre is szükségem lesz. Szerencsére ez egy jóval egyszerűbb történet volt, bár ez is igényelt némi nyomozást.
Amíg az import engedélyt intéztem és az ahhoz szükséges adatokat vadásztam, találtam több olyan helyet is, ahol a drónokkal foglalkoztak. Minden le volt írva, hogy mit kell intézni, az import engedély minden oldalon csak meg volt említve, mint szükséges elintézni való.
A montenegrói polgári repülési ügynökség honlaján kell kezdeni a feladatot. Kattints a DRONES menüpontra és az oldalon megtalálod a szükséges űrlapokat.
Mielőtt nekiállnál, néhány szóban, hogy miről van szó.
Ha legálisan szeretnél drónt reptetni Montenegróban, akkor szerepelned kell a repülési ügynökségnél meglévő drón pilóták listáján. Ez egy havonta frissítésre kerülő dokumentum, ebben én még nem szerepelek, mert áprilisban intéztam a papírokat. De majd jövő hónapban ránézek, hogy tényleg fent vagyok-e a listán.
Tehát ide fogsz felkerülni a drónoddal, ha beadod az űrlapokat.
Két fontos űrlapra lesz szükséged:
Első nyomtatvány
- Declaration in accordance with Ordinance for Unmanned Aerial Systems (UAS)
- Application for approval of Unmanned Aerial Systems Operations
Ha ezeket letöltötted, nyisd meg őket és töltsd ki. Ha tudod. Mert nekem elsőre ez sem volt egyértelmű. De lehet, hogy ez csak a hiányos angol tudásomból fakad, így biztosan vannak ilyanok, akik gond nélkül ki tudják tölteni elsőre. Nekem kicsit kutakodni kellett utána, de végül sikerült megugrani ezt az akadályt is.
Azoknak, akik kicsit bizonytalanok a kitöltésben, itt a megfejtés:
Bontsuk 3 részre a dokumentumot.
Első szakasz:
- Az első pontnál meg kell adnunk a nevünket
- A következőben két adatot kell megdni. Először a lakcímünket, majd alá azt a címet, ahol tartózkodni fogunk Montenegróban. Én azt a szállást választottam, ahol 2 napot leszünk, a többit nem írtam be. Elég egy cím.
- Végül meg kell adnunk a kapcsolattartási adatainkat. Név, telefonszám, e-mail cím.

Második szakasz:
- Azt a dátumot adjuk meg, amikor beérkezünk az országba. A dátum formátuma nap.hónap.év
- Adjuk meg, melyi kategóriára kérjük az engedélyt. Nekem a kis DJI MINI 3 PRO miatt az „A” a megfelelő választás. (Ha nagyobb drónod van, nézd át a repülési ügynökség oldalát, ott le vannak írva a szükséges információk.)
- A következő sorban add meg a következő adatokat: Drón pontos típusa ; Sorozatszáma ; Egy általad választott azonosító név egyben, nagy betűkkel írva ; A lakcímed

Következzen az utolsó szakasz:
- 7 db felsorolást találsz itt. Jelöld be a 2. és 3. mező kivételével az össze többit.
- Írd be a dátumot és a nevedet, majd nyomtasd ki, írd alá, szkenneld be pdf-be és töltsd ki a következő nyomtatványt.

Második nyomtatvány
Ez egy 3 oldalas dokumentum, amit szintén ki kell töltened ahhoz, hogy szabadon repülhess. Ezt is bontsuk részekre!
Első oldal
Ezzel nincs sok probléma, mert semmit nem kell rajta bejelölnöd. (Ha nagyobb drünod van, nézz utána a feljebbi linken!)

Második oldal
- Az első pontban add meg a következőket soronként: Név ; Lakcím ; Telefonszám ; E-mail cím
- A másodiknál meg kell adnod a drónjaid számát és típusát, a drón besorolási osztályát (esetemben „A” osztály) és le kell írnod, hogy mire szeretnéd használni a drónodat. Itt fontos, hogy szerepeljen, hogy magán célra, amatőr filmezéshez szeretnéd használni! Végül ide is be kell írnod a drónod sorozatszámát.
- A harmadik pontnál X-eld be a 2. és 5. opciókat.

Harmadik oldal
Már majdnem kész! A 4. szakasznál írd be a településed nevét, a dátumot (nap.hó.év), végül a nevedet.

Nyomtasd ki, írd alá és szkenneld be pdf-be.
Ha végeztél a két dokumentummal, keresd elő azt a nyilatkozatot, amit az import engedélyhez csatoltál, valamint érdemes a drónod technikai adatlapját is előkotorni, amit szintén elküldtél az előző engedélyhez. De még nem végeztél, vissza van mégegy dolog!

Keress egy öntapadó címkét vagy egy jegyzetlapot és írd rá a következőket apró gyöngy betűkkel:
- Név
- Lakcím
- A montenegrói lakcímed, ahol megszállsz majd
- telefonszámod
- Az első nyomtatványon megadott, saját magad által kitalált drón azonosító

Ha ezzel is megvagy, ragszd fel a drónodra a címkét vagy celluxal a jegyzetpapírt vagy ahogy meg tudod oldani és készíts róla egy fényképet. Mert igen, ezt a fotót is csatolod majd a kérelemhez. Valójában az előírás az lenne, hogy éghetetlen címkét tegyél rá, de azért ezzel lennének problémáim. Szerintem ez is megteszi.
Kihagytam még valamit? Fogalmam sincs. Szerintem minden megvan, ezért irány az engedély kérelem elküldése.
Foglaljuk össze, miket kell csatolnod:
- izjava_za_izvodenje_letackih_operacija_sistemima_bespilotnih_vazduhoplova.docx
- zahtjev_za_odobrenje_operacija.docx
- Izjava – nyolatkozat bosnyák nyelven
- Drón specifikáció bosnyákul
- Fénykép a felcímkézett drónodról
- Érdemes csatolnod a személyi vagy útlevél másolatát is
Mindezeket küldd el a következő címre: ADjurovic[kukac]caa.me (2024. áprilisi információ, tájékozódj a repülési ügynökség honlapján!)
Ha mindezzel megvagy, már csak várnod kell. Nekem mindössze két napot kellett várnom és megérkezett a repülési engedély.

*Frissítés 2024.05.21. Azóta felkerültem a hivatalos listára is, mint regisztrált drón pilóta:

Nagyjából itt ér véget a történet. Remélem akad közetetek olyan, akinek tudtam ezzel segíteni. Ha ige, akkor már megérte végigcsinálni és leírni a tapasztalataimat.
Azt mindenki vegye figyelembe, hogy változnak a szabályok, változhatnak a nyomtatványok, ezért nézzetek körül, mielőtt elkülditek a nyomatatványokat.
Ez a leírás 2024. áprilisban készült, így ha később olvasod mindezt, lehetnek eltérések a szabályozásban.
Az ügyintézéshez mindenkinek egy kalappal!
Azt csak úgy érintőlegesen megjegyzem, hogy néhol említik a drón biztosítás meglétének szükségességét is, valamint a „repülési napló” vezetésének kötelezettségét is, de erre már nincs energiám. Ezt a dolgot itt elengedtem. 🙂
Néhány hónappal azután, hogy ezt az írást készítettem, egyik kedves hozzászóló kiegészítő információkat osztott meg velünk a regisztráció változásaival kapcsolatban. Ezért ide is beillesztem változtatás nélkül, amit M. Tamás osztott meg velünk hozzászólásként. Ezúton is köszönöm neki a segítséget!
Üdv Mindenkinek!
Kaptam választ a beadott regisztrációs kérvényemre. Július 1-vel alapjaiban változott meg a montenegrói dronozás feltétele.
Bemásolom ide a kapott választ:
„2024. július 1-jétől a drónok montenegrói használatára vonatkozó új szabályozás hatályba lépett: https://www.caa.me/sites/default/files/pravilnik_o_uslovima_za_sigurnu_upotrebu_sistema_bespilotnih_vazduhoplova.pdf .Az új rendelet elfogadta a 2019/947 számú uniós rendeletet https://www.easa.europa.eu/document-library/general-publications/easy-access-rules-unmanned-aircraft-systems-regulation-eu .
Az új szabályozás szerint az UAS üzemeltetői kötelesek regisztrálni a Montenegrói Polgári Repülési Ügynökségnél, ha 249 grammnál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. Regisztráció szükséges a 250 g-nál kisebb tömegű drónok üzemeltetéséhez is, amelyek olyan érzékelővel vannak felszerelve, amely személyes adatokat gyűjt, mint például (videó, fotó, infravörös) kamera, mikrofon stb.
Link a regisztrációs űrlaphoz:
jogi személyek esetében: https://www.caa.me/en/form-of-legal-entity
természetes személy esetében: https://www.caa.me/en/form-for-natural-persons
Olyan pilóták is, akik 249 g-nál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. online elméleti vizsgát kell tennie az A1/A3 alkategóriából. Az UAS pilóták A1/A3 alkategóriáinak elméleti tudásképző tanfolyamait itt találja: https://www.caa.me/sites/default/files/theoretical_knowlegde_training_a1-a3_pdf.pdf .
Ha Ön már regisztrált és/vagy sikeres vizsgát tett valamelyik EU-tagállamban, akkor nem kell Montenegróban regisztrálnia, vagy vizsgáznia, de át kell adnia számunkra a regisztrációs igazolásokat és az elméleti vizsga teljesítésének igazolását.
Továbbá, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és annak Multilaterális és Regionális Kereskedelmi Együttműködési és Gazdasági Külkapcsolati Igazgatóságával, mivel ők felelősek a drónok Montenegróba történő behozataláért.
Íme az ügy kapcsolattartója a Gazdasági Minisztériumban:
Spiro Medigovic e-mail: spiro.medigovic@mek.gov.me és Marko Bjelica marko.bjelica@mek.gov.me”Úgy gondolom, hogy vizsgázott drónpilótaként egyszerűbb lett a drónozás Montenegróban. Bár még a 66 oldal pdf elolvasása forditás után még hátra van, de gondolom az EASA alapjaira épül.
Este küldöm újra a kérelmem.
M. Tamás 2024.07.13.
Sok munkát tettél bele, Laci, de most már más a rendszer, mégis nagy köszönet érte, hogy próbáltál segíteni nekünk!
Üdv Mindenkinek!
Kaptam választ a beadott regisztrációs kérvényemre. Július 1-vel alapjaiban változott meg a montenegrói dronozás feltétele.
Bemásolom ide a kapott választ:
„2024. július 1-jétől a drónok montenegrói használatára vonatkozó új szabályozás hatályba lépett: https://www.caa.me/sites/default/files/pravilnik_o_uslovima_za_sigurnu_upotrebu_sistema_bespilotnih_vazduhoplova.pdf .
Az új rendelet elfogadta a 2019/947 számú uniós rendeletet https://www.easa.europa.eu/document-library/general-publications/easy-access-rules-unmanned-aircraft-systems-regulation-eu .
Az új szabályozás szerint az UAS üzemeltetői kötelesek regisztrálni a Montenegrói Polgári Repülési Ügynökségnél, ha 249 grammnál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. Regisztráció szükséges a 250 g-nál kisebb tömegű drónok üzemeltetéséhez is, amelyek olyan érzékelővel vannak felszerelve, amely személyes adatokat gyűjt, mint például (videó, fotó, infravörös) kamera, mikrofon stb.
Link a regisztrációs űrlaphoz:
jogi személyek esetében: https://www.caa.me/en/form-of-legal-entity
természetes személy esetében: https://www.caa.me/en/form-for-natural-persons
Olyan pilóták is, akik 249 g-nál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. online elméleti vizsgát kell tennie az A1/A3 alkategóriából. Az UAS pilóták A1/A3 alkategóriáinak elméleti tudásképző tanfolyamait itt találja: https://www.caa.me/sites/default/files/theoretical_knowlegde_training_a1-a3_pdf.pdf .
Ha Ön már regisztrált és/vagy sikeres vizsgát tett valamelyik EU-tagállamban, akkor nem kell Montenegróban regisztrálnia, vagy vizsgáznia, de át kell adnia számunkra a regisztrációs igazolásokat és az elméleti vizsga teljesítésének igazolását.
Továbbá, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és annak Multilaterális és Regionális Kereskedelmi Együttműködési és Gazdasági Külkapcsolati Igazgatóságával, mivel ők felelősek a drónok Montenegróba történő behozataláért.
Íme az ügy kapcsolattartója a Gazdasági Minisztériumban:
Spiro Medigovic e-mail: spiro.medigovic@mek.gov.me és Marko Bjelica marko.bjelica@mek.gov.me”
Úgy gondolom, hogy vizsgázott drónpilótaként egyszerűbb lett a drónozás Montenegróban. Bár még a 66 oldal pdf elolvasása forditás után még hátra van, de gondolom az EASA alapjaira épül.
Este küldöm újra a kérelmem.
🙂
Sok munkát tettél bele, Laci, de most már más a rendszer, mégis nagy köszönet érte, hogy próbáltál segíteni nekünk! 👍👌🙏🙂
Köszönöm a részletes leírást, be fogom illeszteni valahova. Én egyébként úgy gondolom, hogy lényegében nem sokat változott az engedély kérés, de tény, hogy változott. Az is tény, hogy valóban egyszerűbb, főleg ha vizsgázott pilóta vagy. Egyedül az a ki-/behozatali dolog lóg még mindig a levegőben, hogy hogyan fizeted be az ügyintézés díját. Az ügyintéző viszont nem változott, ez jó, mert ő legalább ért hozzá. Mégegyszer köszönöm, hogy megírtad az aktuális ügyintézés folyamatát! Bízzunk benne, hogy most már semmi akadály nem lesz. 🙂
Hálásan és nagy tisztelettel köszönöm, Uram ezt a remek korrekt kis összefoglalót! Rengeteg munkát tettél bele, hiszen még a segítségeddel is 6-8 óra kellett, hogy minden összeálljon. De végül örömmel jelentem, hogy: Megvan, és mindkét hivatalba elment az összes doksi. Utalni persze én sem tudtam, de jeleztem az e-mailben. Tavaly voltam Montenegróban, kis géppel csak, lopva reptettem. Meg is lett a baj és a tengerbe esett. Tanultam a hibákból. Most a nagyobbikkal megyek ki augusztus elejeén. Bízom benne, hogy addig rendben megjönnek az engedélyek.
Köszönet mégegyszer!
Köszönöm! Örülök, ha segíthettem!
A repülési engedély pár nap alatt megérkezett, az import engedély 7-10 nap körül volt. A regisztrált pilóták listáját csak ritkábban frissítik, így ott lehet kisebb csúszás, de az csak formaság. Az engedély a lényeg. Sok sikert a drónozáshoz és persze jó időt! Nekem sajnos kevés időt sikerült csak levegőben tölteni az időjárás miatt, de majd legközelebb.
Remélem is, hogy minden rendben lesz. Azt örömmel látom, hogy Montenegróban is veszik át az EU keretrendszerét és az EASA ajánlàsait, szabàlyait, vizsgáitematikáját. Én becsatoltam és elküldtem az A1-A3, A2 drón „jogsimat” is a doksikkal együtt. ebből baj nem lehet, sőt talán kedvezőbb lesz az elbírálás is.🙂
Én is elküldtem nekik anno a jogsi másolatát, abból baj nem lehet. Csak az a fránya befizetés lenne már megoldva, akkor tök jó rendszer lehetne.
Köszönöm a jókívánságokat! Majd jelentkezem és beszámolok a fejleményekről.
Üdv! hűvős árnyékot kívánok a széles út mellé! 🙂
Közben bekerültem a nyilvántartásba, mint drón pilóta.
Teljes lista a regisztrált pilótákról: https://www.caa.me/sites/default/files/spisak_operatora_sistema_bespilotnih_vazduhoplova.pdf
bennvagyok én is 🙂
Végre valami jó hír! 🙂
Helló, nagyon köszönöm, hogy megírta ezt a cikket, valóban hasznos volt ma, mivel ki kellett töltenem a dokumentumokat, amelyeket el kellett küldenem Spiró úrnak. Sajnos nem beszélek magyarul, ezért a fordítót használom ehhez a megjegyzéshez.
Érdeklődnék, hogy Attila fizetése átmegy-e. Megpróbáltam használni a fenti banki adatokat a Revolutnál, és az alkalmazáshoz meg kell adni a Címzett nevét és címét. Amikor megadom az adatokat, azt jelzi, hogy a számlaszám hibás, és nem engedi a fizetést.
5-én érkezem Montenegróba, csak ma küldtem el a többi dokumentumot Mr. Spiro-nak, és megkérdeztem, hogy lehetséges-e a fizetés érkezéskor, ha nincs mód távoli fizetésre…
Köszönöm
Helló, köszönöm a hozzászólást!
Montenegroban kell keresni egy OTP Bank fiókot és ott lehet utalni az összeget. Spiro Úr nekem elfogadta, hogy akkor fizetek, ha már MOntenegroban vagyok. Előzetesen elküldte az engedélyt.
Sajnos a Wise utalás nálam sem működött. 2 hét után visszaérkezett az utalás.
nekem egyelőre azon kívül, hogy megírta az első sablon levelet a szükséges doksik listájával, még nem válaszolt. csak hogy 5-10 nap az átfutás. úgyhogy most várok egy kicsit még, nem akarok türelmetlen lenni, főleg, hogy az utalás átment. jövő hét elején majd elkezdek ugrálni 🙂
neked mennyi idő alatt küldte az engedélyt?
Nagyjából két hét volt azt hiszem.
nos, van egy kiegészítő információm. az én utalásom úgy néz ki, sikeresen átment. csakhogy a 3935 forintnyi utalt összeg mellé levontak 11286 forintnyi jutalékot is…!!!! na ez durva.
Leírnád, pontosan hova utaltál és milyen adatokkal?
Nos a levonás a bankod miatt van. Ugyanis ha magyar bankból utalsz, mindenféle konverziós díjakat, jutalékot stb. vonnak. Én Raiffeisennel utaltam a vállalkozói számlámról egyszer egy € 15 program modul árát. Ehhez közel 6.000,- Ft költség társult. Amikor megreklamáltam, azt a választ kaptam, hogy kivizsgálják. Pár nap múlva visszajött a válasz, hogy elfogadtam abankszámla nyitásakor a feltételeket és az alapján ennyi a levonás.
Ha mindezt Wise számláról vagy Revolut-ról intézed, tized ennyi a díja. Wise-nál € 13,84 volt a teljes összeg, amit levontak. Csak sajnos valamelyik adat nem stimmelt az utalásnál, ezért visszadobta. Szerintem a pénzintézet nem stimmelt.
Szóval érdekelne az utalás, ha lehetne, küldd el légy szíves! Köszönöm!
telibe azokkal az adatokkal, amiket itt fenn megadtál, cib számláról.
van revo is, de az nem jutott eszembe :/
Nekem is úgy tűnt, hogy sikerült az utalás, de 10 nap múlva visszajött az összeg mindenféle indoklás nélkül. Remélem neked legalább sikerül. Mi jövő héten szerdán indulunk, úgyhogy fogynak a lehetőségeim. Marad a helyi befizetés. Csak a gond, hogy pénteken kell bankfiókot keresnem, mert akkor leszünk Montenegróban. Viszont épp valahol a hegyekben leszünk, ahol nem tudom hol találok bankot.
hmm.
és a visszajött összeg mellé visszajött az embertelen jutalék is? van egy fogadásom, hogy nem…
Törölték a tranzakciót és a teljes összeg visszakerült. Ez Wise bankszámla.
üdv,
ezzel a leírással egyrészt megmentettél egy rakás idegeskedéstől, másrészt viszont szeretném kicsit aktualizálni, én most (2024 május közepe) tartok az ügyintézésnél, júniusi indulással.
sikerült eljutnom közvetlenül Spiro úrhoz, a CAA ügyintézője irányított hozzá, és 24 órán belül meg is kaptam az első választ, küldte rögtön a kitöltendő permit igénylő formot és egy nyilatkozat mintát is, amibe csak a dátumok, az aláírás és a drón típus/sorozatszám helye volt kihagyva, szóval fejlődik a folyamat.
a befizetésről viszont ugyanitt akadtam el, mint te, kérdeztem tőle, hogyan lehet ezt teljesíteni (IBAN, SWIFT), még nem válaszolt. ha megérkezik a válasz, updatelem a kommentet (vagy kiegészítem).
Szia,
köszönöm a kiegészítést! Spiro úrtól én is érdeklődtem a befizetésről, de akkor ő még azt válaszolta, hogy csak helyben lehetséges. Remélem te kedvező választ kapsz.
Ha igen, az rajtam is sokat segítene, mert pénteken fogunk Montenegróba érni, így akkor kell majd bankot keresnem és befizetni. Hétvégén meg ugye hiába is keresnék bankot.
Várom a frissítést!
hát egyelőre néma csendben van… én két hét múlva indulok, negyedikén érek montenegróba.
ha addig neked lezajlik megnyugtatóan a történet, esetleg ide még egy kommentben összefoglalnád?
elutaltam neki én is a fenti bankszámlaszámra, meglátjuk, közben ezzel kezdtek-e valamit, vagy nekem is bankot kell kutatni majd.
köszi!
Nekem visszajött az utalás, szerintem a bank nem stimmelt, a többi adat elvileg tuti. Közben felvettem a szallásadómmal a kapcsolatot ő azt ígérte befizeti nekem. Viszont nem vettem észre, hogy üzent, csak három hét múlva, most újra írtam neki. Remélem megoldódik. Mi 2 hét múlva indulunk, 29-én, Montenegróba 30-án este érkezünk. Ha bármi fejlemény lesz addig, megírom.
hát a mostani infók fényében jobban jársz, ha ott fizeted be. sokkal jobban… sokkot kaptam.