dróngondolatokTúrabeszámoló

Drónoznál Montenegróban? 3. rész – utózöngék

Drónoznál Montenegróban? Kotori-öböl

Motoros túra Montenegróba – drónt is vittem

Ahhoz, hogy megértsd ezt a bejegyzést, ismerned kell az előzményeket. A Montenegróban való drónozáshoz szükséges engedélyek beszerzésének kálváriáját foglaltam össze meglehetősen részletesen, nagy terjedelemben a „Drónoznál Montenegróban?” írásom 1. részében, majd a folytatva a történetet a 2. résszel.

Ha érdekel, hogy miként jtuhatsz hozzá a repülési engedélyhez és a drón Montenegróba való beszállításának engedélyéhez, mindenképp olvass vissza ezekre a részekre.

Drón pilóták regisztrált listája
Regisztrált drón pilóta lettem Montenegróban

A meglehetősen hosszúra nyúlt történet vége az lett, hogy néhány héttel az utazás előtt már megvolt ugyan az engedélyem a drón beszállítására és a repülési engedélyt is megkaptam a montenegrói polgári repülési ügynökség-től, de nem tudtam befizetni az ügyintézéshez szükséges 10 €-t. Bárhogy próbáltam megoldani, nem sikerült.

A magyar konzulátus közbenjárására- ahogy azt előzőleg meg is írtam – ettől függetlenül sikerült elintézni az import engedélyt a drónra. Abban maradtunk a montenegrói gazdasági hivatal ügyintézőjével, hogy majd ha ott járok, akkor menjek be egy OTP fiókba és intézzem el a befizetést személyesen. Majd erről küldjek egy igazoló e-mailt az ő címére.

Ez volt tehát 2-3 héttel indulás előtt a terv. De közben eszembe jutott, hogy egyszer egy leírásnál olvastam, hogy az is megoldás lehet, ha megkeresem a szállásadónkat, ahol foglaltuk a házat. Nosza, rajta! Egy próbát megér, gondoltam.

Meg is nyitottam a Booking alkalmazást, megkerestem a szállásunkat és üzenetet írtam a szállásadónak, hogy lenne-e rá mód, hogy helyettem befizeti az ügyintézés díját, majd küld nekem egy igazolást, amit én meg továbbküldök majd. Ezt így elküldtem, majd azzal a lendülettel meg is feledkeztem róla egy ideig.

Drónoznál MOntenegróban? 3. rész - Uvac-kanyon
Uvac-kanyon

Volt elég dolgom anélkül is, ugyanis én voltam a túra vezetője, én intéztem a szállásokat, útvonaltervet, igyekeztem mindent elintézni, utánajárni. Szóval elfelejtettem ránézni az üzenetekre.

Aztán indulás előtt talán már csak 10 nap volt hátra, amikor megláttam, hogy már réges régen – talán 2 hete is – válaszolt a szállásadónk, hogy persze, nem gond, befizeti, csak mivel hétvégén írtam neki, arra kért szóljak neki hétfőn, munkanapon, hogy ne felejtse el. Na puff neki! Erről lecsúsztam.

Gyorsan válaszoltam neki, megírtam ismét mit, hova, kinek fizessen, hova küldje az igazolást. Nem olvasta el ….

Többször ráírtam, de nem jött válasz.

Aztán elérkezett az indulás napja, drón becsomagolva a millió más cucc mellett, papírok mellette, minden rendben, indulhatunk.

Drónoznál Montenegróban? 3. rész - Dubrovnik
Dubrovnik

Ez volt szerdán reggel. A túraterv szerint első este Mostarban, Bosznia-Hercegovinában aludtunk az Öreg híd szomszédságában. Így tehát az első nap kilőve befizetés intézés kapcsán. Második napon irány Horvátország, pontosabban Dubrovnik. Egészen délután itt voltunk, majd estefelé indultunk tovább a montenegrói határ felé, a Kotori-öbölt körbemotorozva. Már lemenőben volt a nap, mikor odaértünk, így érthető módon a csütörtök sem a bankban való sorbanállásról szólt.

Drónoznál Montenegróban? 3. rész - Kotori-öböl
Kotori-öböl

Este Negusiban volt a szállásunk, ami fent van a hegyekben, bankfiók még mutatóban sincs a környéken, így péntek reggel hiába is kerestünk volna bárhol ilyet. Ráadásul reggelre leszakadt az ég, ömlött az eső. 10 óra is elmúlt, mire kicsit csillapodott az égi áldás és képesek voltunk elindulni következő célpontunk felé, Montenegró belsejébe. Először Podgorica, a főváros felé vezetett az utunk, de hamar rájöttünk, hogy megint nem a tervek szerint alakul az útvonalunk. Ugyanis nem csak az eső miatt, hanem útépítés miatt is lehetetlenné vált annak az útnak a követése, amit előzőleg megterveztünk. Az út teljes szélességében fel volt bontva, ködrös, kavicsos, sáros úton kellett volna kilométereket bukdácsolnunk és mi erre nem voltunk megfelelő motorokkal készülve.

Njegusi – mindenhol esik

Kerülőúton kelett lavíroznunk, sokszor azt sem tudtuk merre járunk, de nagyjából Podgorica felé vezetett minket az aszfalt. A fővárosba beérve hatalmas dugó fogadott minket péntek dél körül. Mindössze a város széléig jutottunk, s máris bent álltunk a dugóban hosszú perceket. Hiába voltunk motorral, a gépek mérete nem engedte, hogy a sorok közt előre csorogva gyorsabban haladjunk az autóknál. Így hát ismét tervet kellett módosítani.

Kerestünk egy benzinkutat, ahonnan majd megtervezzük, hogy tovább. Találtunk is 3-4 km-rel arrébb egy megfelelőt, de az oda való eljutás is legalább negyed órát vett igénybe.

Drónoznál Montenegróban? 3. rész - Podgorica
Podgorica

A kúton aztán már bőven átázva, a 14 fokban nézegettük, merre lenne a leghatékonyabb elhagyni a várost. Azzal tisztában voltunk, hogy merre kellene mennünk, de arról szó sem lehetett, hogy beiktassunk egy bankfiók látogatást valahol a belvárosban. Ha már a város határában dugóban ragadtunk, mi lenne velünk bőrig ázva rostokolni a belvárosban? Így tehát ez a nap is kilőve, aznap sem lehetett befizetni a díjat.

Így hát vissza a dugóba, majd kisebb tülekedést, erőszakoskodást követően észak felé elhagytuk a várost. Az ügyintézés díja így még mindig nem volt rendezve.

Mivel már csak két napot töltöttünk Montenegróban, könnyen kitalálhatjátok, hogy szombaton és vasárnap biztosan nem lehetett befizetni, így meghiúsult részemről a befizetés.

Na de joggal kérdezhetitek, hogy mi történt közben a szállásadóval történt egyeztetés ügyében? Mivel ez ugye levegőben lógott.

Drónoznál Montenegróban? 3. rész - Kolasin
Kolasin (Колашин)

Amikor megérkeztünk a szállásra, személyesen találkoztunk a szállásadónk testvérével, aki persze semmit nem tudott az ügyről, így felhívta a bátyját, hogy mi a helyzet a befizetéssel.

Az illető, akivel korábban egyeztettem a Booking-on kiderült, hogy rendőr. Sőt a testvére is rendőr. Tehát a jogi dolgokkal azért nagyjából tisztában voltak.

Nos ő azt a választ adta, hogy jogilag nem lehetséges más nevében befizetést eszközölni Montenegróban. Csak személyesen lehet ezt megtenni. Itt a vége, pont, lezárva, elbukva, vége. Nincs több lehetőség megoldani.

Hát ennyi, kedves olvasó, ahogy látod, nincs korrekt megoldás a problémára azon kívül, hogy személyesen megjelensz egy bankfiókban és az ott ülő ügyintézőnek elmagyarázod, hogy te mit szeretnél befizetni és hova és hogy kész róla egy igazolást is, amit e-mailben el tudsz majd küldeni. Persze csk ha van mobilneted vagy wi-fi. Mert a mobilnetet igen borsos áron mérik, arra készülj fel. Előre kell gondoskodnod EU-n kívüli mobilnetről, mert különben megnézheted majd a számládat, ha előre megváltott csomag nélkül netezel. Néhány tízezressel könnyebb lesz majd a pénztárcád, arra készülj!

Drónóznál Montenegróban? 3. rész - Durmitor
Durmitor

A történet tehát nem teljesen happy end. Bár megvolt az engedélyem a beszállításra, reptetésre, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sehol, senki nem foglalkozott a drónnal és amikor sikerült reptetni, akkor sem, de én szeretem, ha rendben vannak körülöttem a dolgok. Sajnos nem sikerült ott és annyit repülni, mint szerettem volna, mert az időjárás nem volt hozzánk kegyes. Amikor épp nem esett, akkor viharos szél fújt és talán csak 1 hely volt, ahol nyugodt szívvel fel tudtam küldeni a drónt. Hát majd legközelebb talán több sikerrel járok.

Drónóznál Montenegróban? 3. rész - Kotori-öböl
Kotori-öböl

Bízom benne, hogy változni fog az ügyintézés vagy megtalálja közületek valaki a megoldást. Nekem nem sikerült, pedig igyekeztem rátalálni.

Nektek talán sikerül! Ha így van, osszátok meg ezt velünk, többiekkel is egy hozzászólásban!

Köszönöm, ha eljutottál a történet végére, türelmes olvasó lehetsz. 🙂


Néhány hónappal azután, hogy ezt az írást készítettem, egyik kedves hozzászóló kiegészítő információkat osztott meg velünk a regisztráció változásaival kapcsolatban. Ezért ide is beillesztem változtatás nélkül, amit M. Tamás osztott meg velünk a egyik bejegyzésnél hozzászólásként. Ezúton is köszönöm neki a segítséget!

Üdv Mindenkinek!

Kaptam választ a beadott regisztrációs kérvényemre. Július 1-vel alapjaiban változott meg a montenegrói dronozás feltétele.

Bemásolom ide a kapott választ:
„2024. július 1-jétől a drónok montenegrói használatára vonatkozó új szabályozás hatályba lépett: https://www.caa.me/sites/default/files/pravilnik_o_uslovima_za_sigurnu_upotrebu_sistema_bespilotnih_vazduhoplova.pdf .

Az új rendelet elfogadta a 2019/947 számú uniós rendeletet https://www.easa.europa.eu/document-library/general-publications/easy-access-rules-unmanned-aircraft-systems-regulation-eu .

Az új szabályozás szerint az UAS üzemeltetői kötelesek regisztrálni a Montenegrói Polgári Repülési Ügynökségnél, ha 249 grammnál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. Regisztráció szükséges a 250 g-nál kisebb tömegű drónok üzemeltetéséhez is, amelyek olyan érzékelővel vannak felszerelve, amely személyes adatokat gyűjt, mint például (videó, fotó, infravörös) kamera, mikrofon stb.

Link a regisztrációs űrlaphoz:

jogi személyek esetében: https://www.caa.me/en/form-of-legal-entity

természetes személy esetében: https://www.caa.me/en/form-for-natural-persons

Olyan pilóták is, akik 249 g-nál nagyobb felszálló tömegű drónt szeretnének üzemeltetni. online elméleti vizsgát kell tennie az A1/A3 alkategóriából. Az UAS pilóták A1/A3 alkategóriáinak elméleti tudásképző tanfolyamait itt találja: https://www.caa.me/sites/default/files/theoretical_knowlegde_training_a1-a3_pdf.pdf .

Ha Ön már regisztrált és/vagy sikeres vizsgát tett valamelyik EU-tagállamban, akkor nem kell Montenegróban regisztrálnia, vagy vizsgáznia, de át kell adnia számunkra a regisztrációs igazolásokat és az elméleti vizsga teljesítésének igazolását.

Továbbá, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és annak Multilaterális és Regionális Kereskedelmi Együttműködési és Gazdasági Külkapcsolati Igazgatóságával, mivel ők felelősek a drónok Montenegróba történő behozataláért.
Íme az ügy kapcsolattartója a Gazdasági Minisztériumban:
Spiro Medigovic e-mail: spiro.medigovic@mek.gov.me és Marko Bjelica marko.bjelica@mek.gov.me

Úgy gondolom, hogy vizsgázott drónpilótaként egyszerűbb lett a drónozás Montenegróban. Bár még a 66 oldal pdf elolvasása forditás után még hátra van, de gondolom az EASA alapjaira épül.

Este küldöm újra a kérelmem. 🙂
Sok munkát tettél bele, Laci, de most már más a rendszer, mégis nagy köszönet érte, hogy próbáltál segíteni nekünk! 👍👌🙏🙂

M. Tamás 2024.07.13.
Hi, I’m Motoros lélek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük