Déva motoros segélytúra - Találkozás Makón a Tesco parkolóbna

Mi az a Déva segélytúra?

A Kárpát-medence Magyar Motorosai Facebook oldalon felvetődött ismét a gondolat, hogy idén is részt veszünk közösen a Hunyadi Rend által szervezett motoros Déva segélytúrán. Az esemény előtti napon, 2024.09.13. pénteken elmegyünk Makóra. Este elugrunk a közeli étterembe vacsorázni, inni egy sört, találkozni a barátokkal és beszélgetni egy jót. Majd reggel a Tesco parkolóból indulva elmotorozunk a túra kiindulópontjára, Nagylakra.

Nagylakról aztán a szervezők vezetésével elmotorozunk Petrozsénybe (RO), ahol Böjte Csaba Ferences rendi szerzetes alapítványa által működtetett gyermekotthont látogatjuk meg. Akik még nem hallottak erről a lélekemelő motoros túráról, nekik készült ez a kis visszatekintés, ami némi információt adhat nekik, hogy mire számíthatnak, ha velünk tartanak.

Déva motoros segélytúra

Egy kis történeti visszatekintés.

2004.december 5-én tartották hazánkban a kettős álampolgárságról szóló népszavazást, melynek sikertelen végeredménye következtében a határainkon túl élő magyar testvéreinket nem illette meg a magyar állampolgárság. Bizonyára köztetek is akadnak olyanok, akik ezt sajnos személyesen is megtapasztalták. Akkor sokan joggal érezhették, hogy megtagadta őket a saját nemzetük.

Nem kívánok politikai szálakat fűzni a történetbe, mindenkire rábízom, mit gondol ezzel kapcsolatban. Nekem nem tisztem pro és kontra igazat adni. De ezek voltak a tények.

Ennek a hírnek a hallatán sokan nemtetszésüket fejezték ki, és akadtak olyanok is, akik szégyent éreztek a döntés kapcsán és cselekedni szerettek volna. Így tett Bujdosó Janó lajosmizsei nevelőtanár is, aki akkor a Wild motoros magazin 112. számában közzétett felhívással, melyben kérelemmel fordult a motorosok, motoros közösségek felé.

A felhívásának lényege az volt, hogy a 2004. december 5-ei gyalázatos népszavazás után ideje lenne a határon túli magyarságnak megmutatni igazi valónkat, és csorbult bizalmukat visszaszerezni. Ideje volt cselekedni, s a tőlük telhető megoldást keresve, kerülve a szélsőségeket, közös feloldozást találni.

A választás Böjte Csabára, Ferences rendi szerzetesre esett, aki akkoriban a román állammal dacolva mentette meg a mélyszegénységbe zuhant árva vagy félárva magyar gyermekeket. Az ő gyermekotthonába irányult a közös motoros zarándoklat.

Déva motoros segélytúra

Folytatás

Aztán a következő évben – már hagyományt teremtve – folytatódott Csaba testvér gyermekeinek segítése.
A minden év szeptember második hétvégéjén megrendezett motoros segélytúra már 19. alkalommal (2024.09.14-15.) indul és várja mindazokat, akik szeretnének egy kis szeretetet, anyagi segítséget vinni a gyerekeknek és szívesen megmotoroztatnák őket.

Évente igyekeznek más-más gyermekotthonokba menni a Hunyadi Rend tagjainak szervezésében a motorosok. Sokszor jártak már Déván, ahol a történet kezdődött, de most idén a Dévától délre eső Petrozsény lesz a segélytúra célpontja.

Aki érdeklődik az alapítvány munkája iránt, keressen rá a Dévai Szent Ferenc Alapítványra további információkét.

A program célja

A motoros segélytúra mentes a politikától, az kizárólag az alapítvány, a külhoni magyar gyerekek megsegítéséről, a mellettük való kiállásról szól.

A motorosok adománya fejenként egy tanknyi benzin ára. Ezért egy ebédet, programokat és sok-sok szeretetet kapnak cserébe.

Az idei segélytúra időpontja

2024. szeptember 14-15.

Indulási helyszín

Találkozó helye, ideje, ahonnan felvezetéssel és az útvonalon végig biztosítással közlekedik a csapat:

2024. szeptember 14. 06:00-07:00 találkozás a szervezőkkel és résztvevőkkel Nagylakon a vasúti rámpánál. Indulás magyar idő szerint 07:00-kor határátlépéssel.

Hasznos információk

A megtett távolság nagyjából 300 km. Ezért mindenki tele tankkal indul Nagylakról, a motor legyen megbízható műszaki állapotban, biztosítás, jogosítvány, érvényes műszaki vizsga elvárt. A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.

A találkozási pontra történő érkezést megelőzően érdemes tankolni. Általában egy vagy két pihenő pontot iktatnak be az útvonalba benzinkútnál.

Érkezést követően elkezdődik a gyerekek motoroztatása. Ehhez aki teheti, hozzon gyermek bukósisakot vagy legalább tartalék sisakot. Motorra csak sisakkal ülhet fel bárki és a lábtartóra le kell érnie a gyermek lábának. A helyiek ilyenkor elnézőbbek és segítőkészek, de a biztonság mindennél fontosabb!

A szállás és étkezés (a szombati estebéd; és a vasárnapi reggeli) 13 ezer forint, vagy kb. 33 EUR, vagy kb. 155 RON fejenként, ezt a bejelentkezéskor, a szállás elfoglalása előtt kell kifizetni.

Déva motoros segélytúra

Ha vége a motoroztatásnak, általában Csaba testvér tart egy misét a motorosoknak, amin mindenki saját belátása szerint vesz részt.
Késő délután elfoglalják a szállást. Szálláshely, ágynemű, matrac biztosított, de hálózsák és matrac ajánlott arra az esetre, ha nem jutna mindenkinek hely.
Dohányozni szigorúan csak a kijelölt helyeken szabad! Mivel a szállás egy felújított épületben kerül kialakításra, különös figyelmet kell fordítania mindenkinek a környezete épségének megőrzésére. Ne mászkáljon senki sem bakancsban az épületben, inkább hozzon mindenki papucsot. Sátorozási lehetőségről egyelőre nincs információnk. Este folytatódik a program közösen a gyerekekkel, zenével (Sicton és Fokos zenekarok), sörrel. Pontos program még nem áll rendelkezésre, de amint a szervezők nyilvánosságra hozzák, Ti is értesülni fogtok a Facebook oldalon létrehozott eseménynél.

Vasárnap reggeli után zárszó, majd indulás haza Petrozsényból Nagylakra vasárnap dél körül a Kárpát-medence Magyar Motorosaival vagy egyénileg.

Röviden tehát ennyi a tudnivaló. De ha ennyit szerettem volna csak megosztani veletek, akkor azt javasoltam volna, olvassatok utána a szervező oldalán. 😉
Most jönnek azok a kiegészítő információk, melyek miatt összeszedtem nektek a túra lényegét.

Déva motoros segélytúra

Mivel a szombat reggeli találkozás időpontja igen korán van azért, hogy időben érjünk Petrozsénybe, én és többen mások is Makón szállunk meg pénteken este. Most még időben vagytok, tudtok ti is szállást foglalni Makón!

Akik kedvet éreznek ahhoz, hogy velünk jöjjenek, azokkal szombaton reggel 06:00-06:30 között találkozunk a makói Tesco parkolójában.

Déva motoros segélytúra

Majd együtt indulunk 06:30-kor a Kárpát-medence Magyar Motorosai közösség és a Motoros lélek követői nevek alatt a nagylaki találkozási pontra.

Aki velünk indul, kap egy KMMM és egy Motoros lélek matricát ajándékba 🙂

Déva motoros segélytúra

Az esemény után vasárnap hazafelé együtt motorozunk Nagylakig, egy csapatban a határig!

Akinek kérdése van ezekkel kapcsolatban, nyugodtan keressen, igyekszem válaszolni. Itt a bejegyzés alatt vagy a Facebook-on az esemény oldalánál. Ha szeretnél részt venni az eseményen velünk együtt, kérlek azt is jelezd! Ha elolvasnád miről szól egy ilyen hétvége, megtudhatod a korábbi bejegyzésemből.

Köszönöm, ha elolvastad és jelzed hozzászólásban, hogy számíthatunk-e rád!

Magyarfalvi László

Kárpát-medence Magyar Motorosai ; Motoros lélek

Hi, I’m Motoros lélek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük