Motoros lélek

Ez most nem egy hosszasan bolyongó, kiutat kereső, mindent megmagyarázó írás születésének perce. Ez csak egy rövid villanás a mindennapok világából.

Életem során mindig is szerettem kipróbálni dolgokat, ha az felkeltette az érdeklődésem. Aztán ha bejött, képes voltam hosszú időre elmélyülni benne. Így volt ez annak idején a számítástechnikával, a barkácsolással, az elektronikával és főleg a zenével kapcsolatban is, most meg az írás, motorozás, videó készítés viszi a prímet.

A mai napig képes vagyok egy-egy feladattal hosszú időt eltölteni, ha nem találok rá azonnali megoldást, de ha nincs gondom semmilyen téren, akkor is hosszú időre le tudnak kötni ilyen hobbik.

Az utóbbi hetekben, hónapokban belefutottam egy kedves barátom által megosztott, számomra addig érdektelen megoldásba egy videóban. Igaz, ő is csak akkor kezdett ismerkedni a részletekkel, de nagyon belemerült azóta.

Na nem is ragozom tovább, a mesterséges intelligencia (AI) által készített zenéről van szó. Pár hete még nem is nagyon érdekelt a dolog, de kicsit elkezdtem vele foglalkozni. Aztán pár nap múlva rájöttem, hogy azért ez nem egy öt perces tevékenység. S bár rengeteg dolgot megold helyeztem a „gép”, azért van vele meló.

Ezért aztán abba is hagytam idő hiányában. Fontosabb volt, hogy az évek, évtizedek óta halogatott szuterén felújítás megvalósuljon. Nos miután ez végre elkészült, megint kezdtem foglalkozni a zenével. Mivel régen én is zenélgettem (Protekció együttes) – elsősorban autodidakta formában – a mai napig nem hagy hidegen a zenével való foglalkozás.

Emellett egyre több motoros YouTuber barátom kezdett el zenéket barkácsolni magának ebben a formában. Így hát kicsit utánajártam és most már komolyabban belevetettem magam a részletek megismerésébe. Igaz, még rengeteget kell tanulni, de már a kezdeti próbálkozásaim is felvillanyoznak, nagyon tetszenek a semmiből előbúvó alkotások. Mivel YouTube csatornám is létezik, ezért szinte kötelező volt gyártanom egy ilyen szösszenetet. Saját szöveg, saját zenei ízlés, gép által összegyúrva. A többit már tudjátok. Ha tetszik, nyomj egy lájkot, iratlozz fel a csatornára, oszd meg …. stb. Fogadjátok szeretettel!

Motoros lélek – saját szöveg, saját ízlés, gépi összehegesztés.
Hi, I’m Motoros lélek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük