Mondd, miért?

Mondd, miért kell erről írnom?

Mondd, miért kell elvenni egy életet?

Főleg úgy, hogy már évekkel ezelőtt megírtam, hogy „neked egy legyintés, nekem az életem múlhat rajta” vagy hogy „Lehetne másképp?„

Mégis.

Hetek óta kering a fejemben az, amiről mostanában nem szerettem volna írni. Nem szerettem volna, mert elszomorít. Maga a téma is, de az ehhez kapcsolódó valóság még jobban.

Bőven benne vagyunk már a motoros szezonban. Kint vagyunk az utakon, élvezzük a jó időt, a szabadságot, a lelkünket felszabadító élményt.

Aztán jön valaki, aki széttör minden álmot, aki felelőtlenül, rezzenéstelen tekintettel szétrombolja bármelyik motoros barátunk álmait vagy egyenesen elveszi az életét. Súlyos szavak ezek, tudom. Sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy mindig, mindenki leírja, hogy figyeljünk egymásra, legyünk előzékenyek. Mégis, ha megnézitek az elmúlt hónapok, hetek, sőt napok statisztikáit, bárhol rátaláltok egy szomorú hírre. Idén pedig sajnos tovább romlott a helyzet.

Nem adta meg az elsőbbséget, leszorította az útról, áttért a másik sávba ….

Aztán ha megvan a baj, jön a magyarázkodás. Túl gyorsan jött, nem vettem észre. Ez a két leggyakoribb védekezési forma.

De nézzük, mik történnek a mindennapokban olyankor, amikor szerencsére – általában a motoros lélekjelenlétének köszönhetően – nem esik baja senkinek sem, de egy infarktus közeli szituáció azért emlékezetessé teszi a napot.

A következő esetek mind a saját példáim, de gondolom nem vagyok egyedül az ilyen szituációk átélésében.

Leggyakoribb annak a nyomorult telefonnak a nyomkodása vezetés közben.

Vagy ha nem nyomkodja, a szájához tartva beszél. Azért így, mert ha valami véletlen folytán megállítaná a rendőr, könnyebb legyen letagadni a tényt, hogy vezetés közben telefonált.

Következzék a szintén gyakori, a kanyarok levágása. Néhány napja jöttem hazafelé Kolozsvár felől és nem túlzok, amikor azt mondom, hogy 10 autósból 9 vágta le a beláthatatlan kanyart. Ráadásul legalább a fele jócskán áttért a sávomba, néhol fél autó is átlógott. Aztán persze meglepődnek, hogy valaki szemből érkezik, ilyenkor félrekapja a kormányt. Na de az rajtam nem segítene, ha megbíznék a szembejövőben és a saját térfelemet kihasználva motoroznék. De én fel vagyok készülve rá, hogy autóval találkozom, ezért eleve csak a sáv jobb szélében gondolkodom kanyarban. Bár azért ez nem túl kényelmes megoldás, de legalább nem darálnak le.

Folytathatjuk a sort az előzéssel. Amikor szemből érkezik egy kocsisort előzve és már fél kilométerről látom, hogy nem fogja tudni befejezni a manővert, ha én nem lassítok, de ő befejezi.

Olyan is megesett velem, hogy a hölgy kikukucskált az autó mögül, tudatosult benne, hogy jövök vele szemben, visszahúzódott, majd néhány másodperc elteltével kivágódott az autó mögül és előzött. Miután állóra fékeztem az út szélén a motort, úgy húzott el mellettem, hogy rám sem nézett. És higgyétek el, ez nem csak egyszer történt meg velem.

Az irányjelző használatának elmulasztásáról mindenki, mindent elmondott már, mindenki felhívta mindenki figyelmét rá, hogy használja, de azt hiszem ez már nem fog változni. Tesznek rá nagy ívben, hogy fogalmad sincs mit szeretne tenni előtted. Találd ki!

Végül legyen még itt egy példa, ami csak ránk értelmezhető, motorosokra.

Immár 12 éve megengedi a KRESZ, hogy álló kocsisorok közt előre haladjunk, a lámpánál, vasúti átjárónál, útlezárásnál előre álljunk. Az autósok többsége előtt le a kalappal, barátságosak, lehúzódnak, segítenek, hogy elférjünk. Ez mindenkinek előnyös, mert legalább nem zúzzuk le agymás jáművét, ha van elég helyünk. De sajnos vannak köztünk néhányan, aki alkalmatlanok a vezetésre. Lovaskocsira még talán, de annál komolyabb járműre már nem engedném őket. Ők azok, akik nem tudják elviselni, ha bárki megelőzi őket vagy eléjük áll.

Látom, nézi a tükröt, ahogy közelítünk és lassítunk a lámpa felé. Én húzódok oda, ahol majd elhaladok mellette, amit ő észrevesz – mert ugye ilyenkor mindegyikük használja a tükröt – és elkezd kúszni abba az irányba, ahol elmennék mellette. Majd odaérve a kereszteződéshez úgy helyezkedik, hogy véletlenül se tudjak szabályosan elé kerülni, mert rááll a vonalra, hogy még 5 cm helyem sem legyen.

Hát, az ő életük lehet talán a legrosszabb az összes közül. Hisz úgyis megoldom, hogy kikerüljem.

Aztán mire elindul, már ott sem vagyok, de őt ez akkor is nagyon frusztrálja. Mert számára a legfőbb szempont: „Dögöljön meg a szomszéd tehene is!”

Szerencsére ezek legtöbbje csak bosszúság, kellemetlenség, rossz érzés, sajnálkozás számomra. Az esetek többségében nincs belőle baj.

De visszakanyarodva a szomorú kezdésre.

Mondd, miért kell elvenni egy életet?

Mondd, miért kell megnyomorítani valakit?

Mondd, miért kell szétszakítani egy család boldogságát?

Mondd, miért kell apákat, fiúkat, férjeket, lányokat, feleségeket megölni?

Mert ezek gyilkosságok. Autóval, nemtörődömségből, flegmaságból, nagyképűségből, közömbösségből elkövetett gyilkosságok.

Mi a büntetés ezért? Erről már nem ejtenék szót, mindenki előtt ismert ezeknek az eseteknek a következménye. Az egyik oldalon életek mennek tönkre, a másikon egy kis zökkenő után minden rendben van.

Rendben van?

Mondd, miért?

Képek forrása: Internet

Kövess Facebookon is!