Blog

Egy ideje már gondolkodom rajta, hogy külön oldalra viszem a motoros lelkemmel kapcsolatos írásaimat, túra videókat és egyéb szösszeneteket, melyek ennek a lélekemlő kikapcsolódásnak a következményei. Itt gyűjtöm egy csokorba mindazt, amit eddig szétszórtan próbáltam a világ tudomására adni. Azt, hogy itt vagyok, gondolkodom, agyalok, segítek, összekötök, szervezek, túrázom, próbálkozom megváltani a világot. Hogy milyen sikerrel, azt rátok bízom. Korábban már készítettem egy oldalt, ahová feltöltöttem az írásaimat, de mára kinőtem a lehetőségeit.

Ezért úgy döntöttem, saját blog oldalt indítok, ahol nem kell alkalmazkodnom a körülményekhez, mert saját magamnak alakíthatom ki a játszóteret.

Így hát mostantól itt fognak szerepelni az írásaim, saját név alatt, saját szerkesztésben és stílusban, mint Motoros lélek. Ezt tükrözi a saját domain név is. S bár szerzőként azt olvashatod „Lesbat”, de megnyugtatlak, az is én vagyok. A bejegyzések keletkezésének ideje nem mindig tükrözi a valóságot, ugyanis eleinte több platformon is megjelentek az írásaim, amiket csak utólag hoztam vissza a saját oldalamra.

Köszöntelek nálam, itthon, ahol Te is otthon lehetsz!